Labdarúgó NB I - Nagy fölényben is csak két góllal verte meg a DVTK-t a Fradi
2024. augusztus 10. 18:03
A címvédő Ferencváros kétgólos győzelmet aratott a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó NB I harmadik fordulójának első szombati mérkőzésén.
A fővárosiak továbbra is százszázalékosak az élvonalban, igaz, ez csupán a második találkozójuk volt, mert a nyitókörben a debreceni fellépésük elmaradt. A zöld-fehérek kedden kétgólos hátrányban fogadják a dán Midtjyllandot a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának hazai visszavágóján.
A fővárosiak az első perctől fölényben futballoztak, ki is alakítottak néhány lövőhelyzetet, a kaput viszont nem találták el. A meddő mezőnyfölény mégis vezetést eredményezett, mert Sanicanin szabálytalansága miatt a zöld-fehérek büntetőhöz jutottak, melyet Ben Romdhane magabiztosan értékesített. A gól sem változtatott a játék képén, a hazaiak elsősorban a védekezésre összpontosítottak, a vendégek pedig labdabirtoklási fölényük ellenére sem voltak veszélyesek az ellenfél kapujára.
Térfélcserét követően megélénkült a játék, a piros-fehérek Gera révén a bal kapufát találták el, de a túloldalon is akadtak ígéretesek lehetőségek, kétszer Sentic védett, Gustavo közeli fejesénél pedig őt is a kapufa segítette ki. Negyedóra elteltével mindkét fél hármas cserével próbált frissíteni, a meccs képe viszont nem változott: a Ferencváros fölényben futballozott. Mivel a diósgyőri csapat a hajrára sem tudott újítani, így a vendégek megérdemelten elvitték a három pontot Miskolcról, ráadásul a hosszabbításban egy hatalmas védelmi hibát kihasználva az FTC a kegyelemdöfést is megadta riválisának.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, "újraosztás zajlik", aminek több látható jele is van. Ide tartozik például, hogy másfélszer annyit költ a világ fegyverkezésre, mint húsz évvel ezelőtt, továbbá, hogy egyre több a háborús konfliktus, tíz év alatt ötszörösére nőtt a kereskedelmi korlátozások száma, a globális migrációs folyamatoknak pedig már csaknem 300 millió ember része - sorolta Orbán Balázs.
A rivális Triha ötödik találatával zárkózott fel ismét egy gólra, majd egy rossz átadást lefülelve ismét ő tört kapura, és ki is használta a ziccert (9-9). Bő egy perccel a vége előtt fórt kapott a magyar válogatott, Rybanska használta ki a lehetőséget, eldöntve ezzel a meccset.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a környékbeli gazdák és önkormányzatok nevében mondott köszönetet a kormányzati és szakmai erőfeszítésekért, amelyek lehetővé tették a „Vizet a tájba” program megvalósítását. Mint fogalmazott, az elmúlt évtizedek feszült várakozása után végre megszületett az a szakmai és költségvetési döntés, amelynek köszönhetően „újra élhet” a Homokhátság.