Brüsszel bűntársai, az embercsempészek drónokkal követik alanyaikat
2024. augusztus 25. 18:15

Drónokkal, motorcsónakokkal és vezérhajókkal kísérik a migránsokat a tengeren az emberkereskedők - számoltak be az illegális bevándorlók, akik több mint hétszázan érkeztek az olaszországi Lampedusa szigetére szombaton és vasárnap.

A Lampedusa egyik kicsi öblében szombaton partot érő 31 egyiptomi, szíriai és szudáni elmondta, hogy egy nyolcméteres üvegszálas csónakkal tették meg az utat Líbiából. Fejenként hatezer eurót fizettek, ami több mint két millió forintnak felel meg. A magasnak számító tarifáért cserébe egy másik motoros csónak előzte meg őket, amelynek feladata az útvonal biztosítása volt. A nemzetközi vizek határáig az emberkereskedők drónokkal mutatták nekik az utat, és a csónakon elhelyezett kamerákkal is ellenőrizték őket. Az átkelés utolsó szakaszán azonban már önerőből jutottak el az olasz partokig.
   
A Tunéziából érkező csoportok arról számoltak be, hogy egy halászhajónak álcázott "anyahajó" fedélzetén tették meg az átkelés első részét, majd az emberkereskedők kisebb csónakokra tették át őket az olasz partok irányába.
   
Egy hétig tartó szünet után értek újra partot illegális bevándorlók Lampedusa partjain. Vasárnap néhány óra leforgása alatt 131-en érkeztek különböző csónakokkal: az első lélekvesztőn ötven etiópiai és szudáni utazott, akiknek kezdetben a Mare Jonio nevű civilhajó nyújtott segítséget, majd átadta a csoportot a parti őrségnek. Az emberek a íbiai Abu Kammas kikötőjéből keltek útra.
   
A következő, tízméteres csónaknak a Frontex európai határ- és partvédelmi ügynökség földközi-tengeri missziójában szolgáló román egység sietett a segítségére: harmincnégyen tartózkodtak rajta, líbiaiak, tunéziaiak, szudániak és marokkóiak. A csoportban tizenketten 18 év alattiak voltak, közöttük egy fogyatékkal élő lány.
   
A románok egy másik csoportnak is segítettek: huszonkét szíriainak és egyiptominak, aki a líbiai Zavijából indult, és fejenként 4500 és 6700 euró közötti összeget fizetett.

Egy hatméteres csónakra az olasz pénzügyőrség talált rá, 25 líbiaival és szudánival, köztük tizenkét kiskorúval. Elmondásuk szerint a líbiai Zuvarából indultak Szombaton 581-en érkeztek Lampedusa partjaira. A sziget valamivel több mint 450 fős táborában jelenleg 674 migráns van.
   
Az olasz csizma orrába, a calabriai Rocella Jonicába nyolcvanhárman érkeztek egy Törökországból indult vitorláshajóval. Az utóbbi három hónap alatt ez volt a tizenhetedik hajó, többségükben irániak, irakiak, afgánok és bangladesiek érkeztek vele. További 191 emberrel érkezik meg Salerno kikötőjébe hétfőn reggel a Geo Barents, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szervezet hajója.
   
Az év eleje óta közel 39 ezren érkeztek, jóval kevesebben a múlt év ugyanezen időszakában regisztrált több mint 106 ezernél.

MTi
Címkék:
  • Klímakonszenzus
    A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
  • Klímapánik
    A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
  • Latorcai Csaba: a településeknek joguk van saját értékeiket megvédeni és eldönteni, hogy kikkel kívánnak együtt élni
    Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.
  • A USAID-botrány korrupciós szálai
    A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
  • Kárpátalja mint ősi román föld?
    Călin Georgescu, a román elnökválasztás esélyese nemrég közölte: igényt tart Kárpátalja egy részére. Úgy tűnik, Trianonban nem sikerült kielégíteni a Kárpát-medencére irányuló román irredentizmust. Viszont a területi igény indoklása – ahogy száz éve Erdély esetében – most is valótlan állításon alapul - mutatott rá Keményfi Kornél a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség oldalán megjelent cikkében.
MTI Hírfelhasználó