Moszkvában már betelt a pohár Washingtonnal szemben
2024. szeptember 1. 20:38

Az Egyesült Államok Joe Biden elnöksége alatt annyi hibát követett el az Oroszországgal való kapcsolatokban, hogy Moszkvában már betelt a pohár - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorának nyilatkozva.

A közelgő amerikai elnökválasztás kilátásaival kapcsolatban, kérdésre válaszolva kijelentette: "Nekünk nincs jelöltünk. De, természetesen, a demokraták kiszámíthatóbbak. És amit (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) Biden kiszámíthatóságáról mondott, az gyakorlatilag az összes demokratára vonatkozik, beleértve (Kamala) Harris (elnökjelölt) asszonyt is."
 
  Peszkov úgy fogalmazott, hogy előre látható az Oroszország viszonyában érvényesített irányvonal folytatása.
   
"Megjósolható az uniós országokra gyakorolt nyomás, az ezen országok politikai és gazdasági rabszolgasorba taszításának folytatása" - nyilatkozott.
   
Hangot adott álláspontjának, miszerint az Európai Unió az Egyesült Államok nyomására konfrontálódik Oroszországgal, saját érdekeinek és adófizetői pénztárcájának kárára.
   
"Természetesen mindennek mélyreható következményei lesznek számukra, elkerülhetetlenül. És az elkövetkező évtizedben tanúi leszünk ezeknek a negatív következményeknek" - mondta.
   
Peszkov rámutatott, hogy Washington évtizedeken át következetesen fellépett Moszkva érdekeivel szemben és nyomást gyakorolt rá, de a kétoldalú kapcsolatok Biden elnöksége alatt jutottak történelmi mélypontra, és nincs kilátás arra, hogy növekedési pályára álljanak.
   
Hozzátette, hogy az Egyesült Államok az ellenkező állítások ellenére "közvetlenül részese az Ukrajna körüli konfliktusnak", ily módon nem titkoltan ellenséges álláspontot képviselve Oroszországgal szemben.
   
Mint mondta, a Biden-érában az amerikai fél annyi hibát követett el az Oroszországgal viszonyban, hogy a kapcsolatok "töréspontjukhoz" érkeztek és "a pohár már túlcsordult".
   
Putyin és Biden 2021. december 7-én lezajlott videokonferencia-tárgyalásával kapcsolatban elmondta, hogy mindkét fél részéről kemény, kompromisszummentes beszélgetés volt. Megítélése szerint "az amerikai fél részéről teljes mértékben hiányzott a készség a párbeszéd folytatására", és világossá vált, hogy nincs miről tárgyalni Washingtonnal.
   
Peszkov nem cáfolta, hogy Biden, akkor még alelnöki minőségben, 2011-ben megpróbálta eltanácsolni az akkor kormányfői tisztséget betöltő Putyint attól, hogy elinduljon a következő évben esedékes orosz elnökválasztáson.
   
"Biden ízig-vérig az amerikai politikai establishment tagja. Márpedig az amerikaiak megközelítése a világ ügyeiben hagyományosan a primitivizmus felé hajlik: mindig mindenkinek megpróbálják megmondani, hogyan viselkedjen, hogyan éljen. Íme a fő üzenet: mi megmondjuk nektek, hogyan feleljetek meg Amerikának" - nyilatkozott Peszkov.
   
"Természetesen már akkor, a Putyinnal folytatott beszélgetésekben is történtek bizonyos kísérletek ilyen magatartás kinyilvánítására. Putyin mindig korrekt módon, de határozottan elhárította az ilyen próbálkozásokat" - tette hozzá.
   
A szóvivő azt hangoztatta, hogy Putyin sohasem engedi meg magának, hogy tiszteletlen legyen más államok vezetőivel szemben. Peszkov elmondta: felfoghatatlannak tűnt számára, amikor Biden "gyilkosnak" titulálta az orosz elnököt, és személyesen ellenőrizte az eredeti angol szövegben, hogy nem fordítási hiba történt-e. Hangot adott feltevésének, miszerint Biden személyes rivalizálást próbált kezdeményezni a két elnök között, amiben szerinte Putyin nem venne részt.
   
Kételyét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Donald Trumpnak, ha újból megválasztanák az Egyesült Államok elnökének, lenne olyan "varázspálcája", amellyel az ígéretének megfelelően 24 órán belül megoldaná az ukrajnai konfliktust.
   
"Habár ha azt feltételezzük, hogy a következő amerikai elnök a beiktatási beszédében kijelenti, hogy az Egyesült Államok a béke híve, ezért megszünteti az Ukrajnának nyújtott támogatását, leállítja az összes katonai segélyprogramot, és felszólítja a feleket, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz, akkor reggelre valami megváltozhat az agyakban, különösen Kijevben" - mondta Peszkov, megjegyezve, hogy ez egy, a fantázia birodalmából kapott feltételezés.
 
Fejtegetése szerint az amerikaiak pragmatikusan már jóval a 2014-es fordulat elkezdték az "Ukrajna-projekt" megvalósítását.
   
"Pénzt fektettek be, haladtak a projekt megvalósításával, puccsot rendeztek, süteményt osztogattak. Ezután tovább haladtak a projekt megvalósítása felé, és ez a projekt azt irányozta elő, hogy Ukrajnát beszippantsák a NATO katonai infrastruktúrájába - mind a politikai, mind a katonai infrastruktúrába. Következetesen követték ezt a forgatókönyvet" - nyilatkozott a Kreml szóvivője.
 

MTi
Címkék:
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Külhoni magyarlakta területek
    A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
  • A 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia
    Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.
  • Hollik István: Magyar Péternek egyetlen gondolata sincs, amit ne Orbán Viktortól lopott volna
    Magyar Péternek egyetlen eredeti gondolata sincs, amit ne a Fidesz-KDNP-től, vagy személyesen a miniszterelnöktől lopott volna el a mondandójában, a tevékenységében. Több mint 20 évvel ezelőtt hirdette meg Orbán Viktor, hogy hozzuk létre a polgári köröket. A Tisza-szigetek azok micsodák? Ugyanaz a recept, de egy lényegi különbség van. Orbán Viktor azért mondta azt, hogy szervezzük meg magunkat mi, kereszténydemokraták és nemzetiek, hogy utána Magyarország szuverenitását meg tudjuk őrizni. Magyar Péter viszont ahhoz kéri az emberek támogatását, és használja fel Orbán Viktor mondatait, politikai innovációit, hogy ezeket lenyúlva Brüsszel rabigájába hajtsa Magyarországot – hangsúlyozta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Gondolának adott interjúban.
MTI Hírfelhasználó