Kövér László az Európai Unió sírásóiról
2024. október 22. 21:21

A forradalmunk és szabadságharcunk eszményei és értékei arra köteleznek bennünket, magyarokat, hogy olyan Európai Unióért, és benne egy olyan magyar államért dolgozzunk, amely szolgálja, és nem kiszolgáltatja az európai és a magyar polgárokat - mondta az Országgyűlés elnöke a Rákóczi Szövetség Gloria Victis 1956-os emlékünnepségén kedden Budapesten.

Kövér László a Bem-szobornál mondott ünnepi beszédében hangsúlyozta: ezen eszményekért hatvannyolc esztendővel ezelőtt a magyarok a biztos halált is vállalva nekimentek a szabadságot eltipró idegen tankoknak. "A keleti és nyugati hatalmak sakkjátszmájában pusztán leüthető gyalognak szánt Magyarország fellázadt, és ha rövid időre is, de ismét a szabadság és a keresztény Európa bástyájává vált" - fogalmazott, majd kiemelte: "ama tizenhárom nap áldozata a mai nemzedékeket is kötelezi."

Az Országgyűlés elnöke szerint a magyarság 1956-os forradalma azt üzeni a XXI. századi Európa nemzeteinek, hogy "a népakaraton nyugvó állami szuverenitásból sem a népakarat, sem az állam, sem annak szuverenitása nem vonható ki, mert ellenkező esetben a demokrácia leépülése, anarchia, majd diktatúra és kiszolgáltatottság vár Európára."

"Ha ezt az üzenetet Brüsszel mai vezető bürokratái képtelenek megérteni, akkor az Európai Unió sírásóiként kell majd hamarosan elszámoljanak több száz millió becsapott európai polgárral"- fűzte hozzá.

MTi
Címkék:
  • Klímakonszenzus
    A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
  • Klímapánik
    A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
  • Latorcai Csaba: a településeknek joguk van saját értékeiket megvédeni és eldönteni, hogy kikkel kívánnak együtt élni
    Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.
  • A USAID-botrány korrupciós szálai
    A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
  • Kárpátalja mint ősi román föld?
    Călin Georgescu, a román elnökválasztás esélyese nemrég közölte: igényt tart Kárpátalja egy részére. Úgy tűnik, Trianonban nem sikerült kielégíteni a Kárpát-medencére irányuló román irredentizmust. Viszont a területi igény indoklása – ahogy száz éve Erdély esetében – most is valótlan állításon alapul - mutatott rá Keményfi Kornél a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség oldalán megjelent cikkében.
MTI Hírfelhasználó