A donyecki Jaszna Poljana elfoglalását jelentette be az orosz minisztérium
2024. október 31. 14:27
Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban fekvő Jaszna Poljana települést - jelentette be csütörtökön a moszkvai védelmi minisztérium.
Az orosz hadijelentés szerint az orosz hadsereg a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előrenyomult, és Ukrajnában 19, a kurszki régióban pedig négy ellentámadást vert vissza, valamint egy fegyveres határsértési kísérletet is, Novij Puty község közelében.
A moszkvai összegzés szerint a "különleges hadművelet" övezetében több mint 2200, Kurszk irányában pedig több mint háromszáz ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.
Az orosz hadijelentés az elmúlt nap folyamán Ukrajnában megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel több katonai repülőtér infrastruktúráját, valamint több üzemanyag- és lőszerraktárt, két harckocsit és 14 egyéb páncélozott harcjárművet, két nyugati gyártmányú, 155 milliméteres önjáró és egy vontatott tarackot, HIMARS sorozatvetők 11 rakétáját, két francia HAMMER irányított légibombát, továbbá 95 repülőgéptípusú drónt.
Vitalij Gancsev, az ukrajnai Harkiv megye Moszkva által kinevezett elöljárója a Pervij Kanal állami tévécsatornán azt mondta, hogy orosz hadsereg gyorsan halad Kupjanszk felé.
"Krugljakovka (ukránul: Kruhljakivka) már teljesen a fegyveres erőink ellenőrzése alatt áll, ami fenyegetést jelent az ukrán fegyveres erők azon csoportosítása számára, amely most Borovajában (ukránul: Borovában) van. Ha figyelembe vesszük a domborzatot (...) rögtön láthatjuk, hogy az ukrán fegyveres alakulatok számára most már gyakorlatilag nincs más menekülési útvonal, csak Izjum felé, a víztározó körül. (...) Ezért Krugljakovka nagyon komoly taktikai teret nyit a mieink számára"
- mondta.
A Kupjanszktól mintegy 20 kilométerre fekvő Kruhljahivka elfoglalását szerdán jelentette be az orosz védelmi minisztérium.
Kurszk irányában a orosz hadijelentés szerint az ukrán fél egyebek mellett négy páncélozott harcjárművet veszített.
Moszkva szerint a régióba augusztus 6-án betörő ukrán erők több mint 28 600 embert, 180 harckocsit, 101 gyalogsági harcjárművet, 106 páncélozott személyszállító járművet, 1059 páncélozott harcjárművet, 768 gépkocsit, 248 tüzérségi löveget és 40 sorozatvetőt veszítettek, köztük 11 amerikai gyártmányú HIMARS- és hat MRLS-típusút.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók településeiről is jelentettek csütörtökön ukrán tüzérségi és dróntámadást.
A zaporizzsjai Berdjanszkban három civil kórházi ápolásra szorult. A szamarai és a szaratovi reptér működését fenyegetettség miatt napközben ideiglenesen felfüggesztették.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy Kijev minden kezdeményezése arra korlátozódik, hogy bevonja a nyugati országokat konfliktusba.
"Úgy tűnik, minden béketerv, minden győzelmi terv, legyen az titkos vagy nem titkos, mind arra fut ki, hogy Kijev mielőbb fülig belerántsa a nyugati országokat a háborúba, és legitimálja ezt. Tulajdonképpen minden trükknek ez a végső célja" - mondta Peszkov.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
A rivális Triha ötödik találatával zárkózott fel ismét egy gólra, majd egy rossz átadást lefülelve ismét ő tört kapura, és ki is használta a ziccert (9-9). Bő egy perccel a vége előtt fórt kapott a magyar válogatott, Rybanska használta ki a lehetőséget, eldöntve ezzel a meccset.
A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, "újraosztás zajlik", aminek több látható jele is van. Ide tartozik például, hogy másfélszer annyit költ a világ fegyverkezésre, mint húsz évvel ezelőtt, továbbá, hogy egyre több a háborús konfliktus, tíz év alatt ötszörösére nőtt a kereskedelmi korlátozások száma, a globális migrációs folyamatoknak pedig már csaknem 300 millió ember része - sorolta Orbán Balázs.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a környékbeli gazdák és önkormányzatok nevében mondott köszönetet a kormányzati és szakmai erőfeszítésekért, amelyek lehetővé tették a „Vizet a tájba” program megvalósítását. Mint fogalmazott, az elmúlt évtizedek feszült várakozása után végre megszületett az a szakmai és költségvetési döntés, amelynek köszönhetően „újra élhet” a Homokhátság.