Lemondott tisztségeiről az MSZP-s Baja Ferenc
2025. január 15. 20:38

Minden párttisztségéről lemondott az MSZP-s Baja Ferenc, miután vádat emeltek ellene a zuglói korrupciós botrányban való érintettsége miatt. A szocialista politikus az MSZP szerdai országos elnökségi ülésén jelentette be döntését.

null

Középen Baja Ferenc – mandiner

Lemond párttisztségeiről és a háttérből segíti a párt munkáját az MSZP-s Baja Ferenc – írja az atv.hu. A volt szocialista miniszter döntését a zuglói korrupciós ügyben történt vádemelés előzte meg. A politikus és volt környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter innentől nem vesz részt az országos elnökség munkájában, már nem elnökhelyettese a párt választmányának, valamint lemondott a párt Szociális Demokráciáért platform elnöki posztjáról – ezt Komjáthi Imre pártelnök közölte az atv.hu megkeresésére.

Ahogy erről korábban a hirado.hu is beszámolt, a vádlottak padjára került Baja Ferenc egykori MSZP-s miniszter, Horváth Csaba, a XIV. kerület korábbi szocialista polgármestere, Molnár Zsolt baloldali parlamenti képviselő és Tóth Csaba, a szocialisták zuglói „erős embere”. A zuglói parkolási botrányként elhíresült bűnügy koronatanúja szerint az ellenzéki politikusok összesen háromszázmillió forint vesztegetési pénzt kaptak. Az ügyészségi vád szerint Horváth Csaba és Tóth Csaba a piszkos pénzek elosztása érdekében egy komplett hálózatot működtetett.


A vádemelés után az MSZP sajtóirodája úgy nyilatkozott a hirado.hu számára, hogy „elkötelezett a korrupció elleni küzdelem mellett, amelynek átláthatóságra és feddhetetlenségre kell épülnie.” Hozzátették: „Az ügyészség által megvádolt politikusok ügyeit a bíróság tisztázza majd, az MSZP bízik az igazságszolgáltatás függetlenségében és pártatlanságában.” A bírósági döntést Szepesfalvy Anna, a Fővárosi Közgyűlés fideszes képviselője is kommentálta a hirado.hu-nak, aki azt mondta:

„A baloldal azzal szokta vádolni a kormánypártokat, amit valójában ők maguk csinálnak. Most pedig azt látjuk, hogy a baloldal teljes zuglói vezetése a vádlottak padját koptatja.”

A 2022 februárjában kirobbant zuglói parkolási botránnyal a hirado.hu több alkalommal is foglalkozott korábban. A vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség tavaly augusztusban nyújtotta be. Eszerint Tóth Csaba és Horváth Csaba 2016-ban a zuglói fizetős parkolási rendszer működtetőjével túlárazott vállalkozói díjban állapodtak meg. A szocialista politikusok ellen befolyással üzérkedés és vesztegetés gyanúja miatt vizsgálódó ügyészség szerint a bevételből Tóth Csaba és Horváth Csaba 31 millió forintot kapott. Tóth Csaba ezenfelül még további havi 10-15 millió forinthoz is hozzájuthatott. Az összeg a vád szerint összességében elérte a negyedmilliárd forintot.

Blazsek Olivér

hirado
Címkék:
  • Győztünk!
    A rivális Triha ötödik találatával zárkózott fel ismét egy gólra, majd egy rossz átadást lefülelve ismét ő tört kapura, és ki is használta a ziccert (9-9). Bő egy perccel a vége előtt fórt kapott a magyar válogatott, Rybanska használta ki a lehetőséget, eldöntve ezzel a meccset.
  • Orbán Balázs: Újraosztás zajlik a világban
    A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, "újraosztás zajlik", aminek több látható jele is van. Ide tartozik például, hogy másfélszer annyit költ a világ fegyverkezésre, mint húsz évvel ezelőtt, továbbá, hogy egyre több a háborús konfliktus, tíz év alatt ötszörösére nőtt a kereskedelmi korlátozások száma, a globális migrációs folyamatoknak pedig már csaknem 300 millió ember része - sorolta Orbán Balázs.
  • Vizet a tájba – A Tökös-csatorna is tartalékolja a vízkészletet
    Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a környékbeli gazdák és önkormányzatok nevében mondott köszönetet a kormányzati és szakmai erőfeszítésekért, amelyek lehetővé tették a „Vizet a tájba” program megvalósítását. Mint fogalmazott, az elmúlt évtizedek feszült várakozása után végre megszületett az a szakmai és költségvetési döntés, amelynek köszönhetően „újra élhet” a Homokhátság.
MTI Hírfelhasználó