A Katar-gate legújabb vádjai szerint külföldi lobbisták megpróbáltak befolyást szerezni az Európai Parlamentben – írta az Euronews. Maria Arena, az Európai Parlament volt szocialista képviselője ellen bűnszervezetben való részvétel miatt vádat emeltek – erősítette meg a belga szövetségi ügyész a portálnak.
A hírek szerint az ügynek köze van a Katar-gate által elhíresült korrupciós botrányhoz is, de a szóvivő nem volt hajlandó bővebben kommentálni a külföldi szereplők állítólagos befolyásszerzésével kapcsolatos vizsgálatot.
Arena tagadta a vádakat, akárcsak a többi érintett volt európai parlamenti képviselő, Eva Kaili, Francesco Giorgi, Pier Antonio Panzeri, Andrea Cozzolino és Marc Tarabella.
Arena a La Libre című lapnak elmondta, hogy azért emeltek vádat ellene, mert „ismer” más embereket, akiket maguk is korrupcióval vádolnak.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, "újraosztás zajlik", aminek több látható jele is van. Ide tartozik például, hogy másfélszer annyit költ a világ fegyverkezésre, mint húsz évvel ezelőtt, továbbá, hogy egyre több a háborús konfliktus, tíz év alatt ötszörösére nőtt a kereskedelmi korlátozások száma, a globális migrációs folyamatoknak pedig már csaknem 300 millió ember része - sorolta Orbán Balázs.
A rivális Triha ötödik találatával zárkózott fel ismét egy gólra, majd egy rossz átadást lefülelve ismét ő tört kapura, és ki is használta a ziccert (9-9). Bő egy perccel a vége előtt fórt kapott a magyar válogatott, Rybanska használta ki a lehetőséget, eldöntve ezzel a meccset.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a környékbeli gazdák és önkormányzatok nevében mondott köszönetet a kormányzati és szakmai erőfeszítésekért, amelyek lehetővé tették a „Vizet a tájba” program megvalósítását. Mint fogalmazott, az elmúlt évtizedek feszült várakozása után végre megszületett az a szakmai és költségvetési döntés, amelynek köszönhetően „újra élhet” a Homokhátság.