Az Oscar-díjas Christoph Waltz is szerepel a Gyilkos a házban című tévésorozat új évadában - számolt be róla a Variety.com
A szériából már az ötödik évad készül, miután különböző kategóriákban több Emmy-díjat is kapott, a hollywoodi színészcéh (SAG) idei díjátadóján pedig a vígjáték mezőnyben elvitte a legjobb szereposztás trófeáját, Az új évad forgatókönyvét szokás szerint titokban tartják.
A produkció azonban korábban azt is bejelentette, hogy az Emmy-díjas Keegan-Michael Key szintén csatlakozott a színészgárdához.
Waltz mindkét Oscar-díját Quentin Tarantino-filmmel nyerte: 2010-ben a Becstelen brigantyk, 2013-ban pedig a Django elszabadul című filmben nyújtott alakításáért.
További fontos filmjei között volt az utóbbi években A Francia Kiadás Wes Anderson rendezésében és Guillermo del Toro Pinokkió című alkotása, a Spectre - A Fantom visszatér és a Nincs idő meghalni című James Bond-filmekben pedig ő játszotta Blofeldet.
A Gyilkos a házban című tévésorozat 2021-ben debütált Steve Martin, Martin Short és Selena Gomez főszereplésével.
Ők játszották a három lakót, akik ugyanabban a New York-i bérházban élnek, és mindhárman rajonganak a valódi bűnügyekről szóló podcastokért, ám hirtelen maguk is egy gyilkossági ügybe keverednek.
A népszerű széria harmadik és a negyedik évadában Meryl Streep is fontos szerephez jutott.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
„A politika számomra nem hatalmi kérdés, hanem szolgálat – a lehetőség, hogy hitből és meggyőződésből tegyünk másokért” - vallja Halmay Gábor, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke, veszprémi önkormányzati képviselő, ifjúsági és egyházügyi tanácsnok. A Gondolának adott interjúban arról beszél, hogyan látja a fiatalok felelősségét a közéletben, miként újul meg az IKSZ, és miért tartja fontosnak, hogy a politika újra a közösségépítésről, a hitről és a hitelességről szóljon.
A Szőlő utcai javítóintézetet érintő nyomozást 2025. szeptember 26-a óta a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen megalakult nyomozó csoport soron kívüli eljárásban végzi. A ma kiadott hivatalos közlemény is megállapította: az ügyben beszerzett adatok szerint politikus vonatkozásában bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
Ma van Szent II. János Pál pápa emléknapja. Ennek apropóján életének egy, a mi szempontunkból fontos epizódját idézzük fel: első magyarországi látogatását nem sokkal a rendszerváltás után.