Elkezdődött szerdán Kolozsváron a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által szervezett Diáknapok 30., jubileumi kiadása, mely minden eddiginél nagyobb, és mintegy 23 ezer magyar fiatalt mozgat meg.
Kolozsvár ősi magyar címere - wikipedia
A KMDSZ Diáknapok a külhoni magyar egyetemi hallgatók és egyben a kolozsvári egyetemisták legnagyobb rendezvénye, melyen öt napon keresztül több ezer fiatal méri össze tudását különböző versenyszámokban, és közösen bulizik.
A hagyományokhoz híven az idei kiadás is az erdélyi város főterén kezdődött, ahol már délelőtt gyülekeztek a megmérettetésben részt vevő csapatok és támogatóik. A mezekbe beöltözött, zászlókkal, sípokkal, dobokkal és egyéb zajkeltésre alkalmas eszközökkel felszerelt színes társaság innen vonult a városszéli Hója erdőben lévő Törökvágáshoz, ahol a programok zömét és a hajnalig tartó bulikat tartják.
fb
A szervezők közlése szerint az idei KMDSZ Diáknapok a részt vevő csapatok és szervezők szempontjából is rekordot dönt. A vasárnap záruló rendezvényen 2366 résztvevő és 1080 szimpatizáns lesz jelen, akikről 182 szervező gondoskodik, hogy jól érezzék magukat. Az ötnapos kolozsvári rendezvény mintegy 23 ezer magyar fiatalt mozgat meg.
A jubileumi kiadás tematikája az őskor, mellyel a rendezvény kezdeteire is utalnak. Az öt nap alatt 30 helyszínen 50 kulturális, sport-, kocsmasport- és szórakoztató program zajlik, esténként lemezlovasok fokozzák a hangulatot. A részletes program a rendezvény holnapján (diaknapok.kmdsz.ro) és közösségi oldalain található.
Kolozsvár Erdély legnagyobb felsőoktatási központja, az idei tanévben a városban tanuló egyetemi hallgatók számát mintegy 50 ezerre becsülik. Magyar nyelven az állami Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) és a magyar kormány által fenntartott Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) zajlik oktatás.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.
Európa érdeke az, hogy ne öntsük tovább "egy megnyerhetetlen háború feneketlen zsákjába" az európai emberek pénzét, és az, hogy csak olyan országot vegyünk fel az unióba, amely erősíti a közösségünket, és ne olyat, amely csődbe visz bennünket - mutatott rá a kormányfő.