A romániai magyar egyházak létfontosságúnak nevezték híveik részvételét a szavazáson
2025. május 9. 12:35
Létfontosságúnak tartják a romániai magyar történelmi egyházak, hogy híveik "hiánytalanul" részt vegyenek a román elnökválasztás második fordulóján, és arra a jelöltre szavazzanak, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására, Románia európai úton való megtartására - derült ki az egyházi vezetők pénteken közzétett közös választási felhívásából.
Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Pál József Csaba, a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke úgy értékelte: Románia történelmi válaszúthoz érkezett.
Szerintük a megismételt államfőválasztás kimenetele hosszú távon befolyásolja a demokratikus jogállami keretek és a társadalmi állapotok alakulását, a vallásszabadság és a közösségi jogok érvényesülését, valamint az ország nemzetközi irányultságát.
Ezért úgy értékelik: az elnökválasztás első fordulója eredményeképpen kialakult helyzettel szemben a magyar közösség tagjai nem lehetnek közömbösek.
"Egyházaink híveit arra kérjük, hogy 2025. május 18-án hiánytalanul vegyenek részt a második választási fordulóban, és szavazatukkal támogassák azt az elnökjelöltet, aki figyelembe veszi minden állampolgár - így a mi közösségünk - jogait, értékeit, és hozzájárul a békés együttéléshez. Azt, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására, a társadalmi élet fejlődésének és az államigazgatás hatékonyságának elősegítésére, Románia európai úton való megtartásának biztosítására" - írták.
"Az erdélyi magyar nemzeti közösség jövője szempontjából és egyházaink zavartalan működéséhez, akárcsak a román testvéreinkkel és más nemzetű polgártársainkkal való békés és egyenrangú együttélés érdekében ez létfontosságú" - olvasható a romániai magyar egyházak közös választási felhívásában.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
A benyújtott költségvetéstervezet szerint jövőre az eddiginél 280 milliárd forinttal több jut majd a magyar emberek gyógyítására - közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) megújult egységeinek ünnepélyes átadásán.
A világ két hónapig Rómára figyelt, együttérzéssel a pápa betegségére és halálára, és várakozással a konklávé döntésére. Amit láttunk, a tárgyilagos kívülállókban is elismerést váltott ki. Ha visszaemlékezünk az elmúlt évszázadra, nagy formátumú embereket látunk Péter székében, akik tisztségüket küldetésnek tekintették, és alázatos szolgálattal teljesítették - írja Harrach Péter kereszténydemokrata politikus, egykori miniszter a Vasárnap.hu-n megjelent publicisztikájában.
Az a neoliberális birodalmi szemlélet, amely ma jellemzi a brüsszeli „elit” magatartását, nem csak gátja a tagországok normális együttműködésének, hanem legfőbb ellensége az unió egészséges fejlődésének. Ezt a folyamatot sürgősen meg kellene állítani, mert félő, hogy hamarosan késő lesz – véli Bánó Attila.