Simicskó István törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy legyen hagyományos pénztár is a boltokban
2025. május 24. 13:06
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője törvénymódosítási javaslatban kezdeményezi, hogy a négyszáz négyzetméter feletti alapterülettel rendelkező kereskedelmi egységeknek legalább egy, ember által működtetett pénztárat kelljen biztosítani a vásárlók részére.
Simicskó István a KDNP Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban elmondta: az elmúlt időszakban több nyugdíjasszervezet felkereste azzal a problémával, hogy tapasztalataik szerint a kereskedelmi egységekben nagyon sok helyen már csak automata pénztárgépeknek lehet fizetni. Fontosnak nevezte, hogy ezen változtassanak, mondván, "az idősebb polgártársainkra tekintettel kell lennünk".
Tegyék lehetővé négyszáz négyzetméter feletti üzlethelyiségekben a kereskedők azt, hogy természetes személynél, pénztárosnál fizethessenek a bevásárlást követően a nyugdíjasok vagy azok, akik ezt igénylik - javasolta a kormánypárti politikus.
Indítványa szerint a vásárlóknak szabadságot kell adni az ügyben, hogy választhassanak: készpénzzel vagy kártyával, automatánál vagy természetes személynél fizetnek.
A kereskedelem is arról szól, hogy emberközpontúvá kell tenni - tette hozzá Simicskó István, aki szerint az automatizálási folyamatok felgyorsultak, ami bizonyos értelemben kényelmesebb a kereskedőnek és a bankoknak is, de lehetővé kell tenni a hagyományos vásárlást is a jövőben.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
„...nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg. Magyarország ezért holnap hivatalosan kezdeményezi, hogy az új helyzetre tekintettel Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát, és haladéktalanul készítsen hatástanulmányt a közel-keleti háború következményeiről és a veszély elhárításának összeurópai módozatairól" - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán vasárnap.
Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki az elmúlt években "rendkívüli károkat okozott már az Európai Uniónak", most minden eddiginél erőteljesebben támogatja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, Brüsszel minden eddiginél erősebben támogatja Ukrajnát. Ennek egyik eleme most az, hogy többek között a magyar emberekkel akarják megfizettetni Ukrajna további támogatásának árát.
Ha a valaki azért tör be, azért lop, azért rabol, azért erőszakoskodik, és ez nem ritka eset, hogy kábítószerhez jusson, akkor az innentől kezdve nem kis értékre elkövetett szabálysértés, hanem egy minősített eset, azaz bűncselekmény. Vagy ha valaki kábítószeres állapotban követ el valamilyen bűncselekményt, akkor ez is minősítő körülmény" - fogalmazott Horváth László.