EM: áprilisban 10 százalék alatt maradt az áramimport aránya
2025. május 25. 16:04
Áprilisban 10 százalék alatt maradt az áramimport aránya - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap a Facebookon.
Tájékoztatásuk szerint az előző hónapban mindössze 9,9 százalékot tett ki a behozatal részesedése a hazai bruttó villamosenergia-forgalomból, 2012 eleje óta ez a legalacsonyabb importhányad.
Az elmúlt bő évtizedből a második legjobb hónap 2023 szeptembere volt, másfélszer nagyobb, 15 százalék feletti mutatóval. Kicsit magasabb, 15,4 százalékos értéket hozott a tavalyi negyedik hónap. 2024 és 2025 áprilisában a bruttó villamosenergia-forgalom közel azonosan alakult (3329 gigawattóra és 3351 gigawattóra) - tették hozzá, megjegyezve, hogy a kedvezőbb importhányad a magyarországi termelés jelentős bővülésének tudható be (2816-ról 3020 gigawattórára).
Kiemelték, hogy "áprilisban öt napon is exportos volt a magyar importszaldó. Hasonlóképpen kezdődött a május, a hónap első három napján több áramot vittünk ki, mint amennyit behoztunk".
A bejegyzésben kitértek arra is, hogy az egy főre eső napenergia kapacitásban Magyarország a kilencedik a világon. Tavaly a belföldön előállított áram negyede származott naperőművekből, ennél jobb adattal egyetlen másik ország sem büszkélkedhet.
Az óriási beépített teljesítmény és a paksi blokkok jóvoltából egyre többször tudja az ország tisztán karbonmentes forrásokból fedezni a hazai igényeket, ahogy egyre többször futja exportra is. Az energiatárolói képességek bővítésével a délben csúcsra járó napelemes termelést félre lehet tenni estig, amikor a fogyasztás megugrik, és amikor magasba szökik az áram piaci ára. A kormányzati támogatásoknak köszönhet ipari energiatárolókból már jövőre 500 megawattnyi kapacitás épülhet ki - írták a Facebookon.
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
"Az orosz-ukrán háború és az elhibázott szankciók már így is fellökték az egekbe az európai energiaárakat. Ráadásul itt van a nyakunkon a közel-keleti háborús helyzet. Az európai országok iparának jövője ezért veszélyben van" - mondta a kormányfő.
A kutatók erős bizonyítékokat találtak arra vonatkozóan, hogy a gyerekeknél a fokozott képernyőhasználat összefüggésbe hozható számos társadalmi-érzelmi problémával, beleértve a szorongást, a depressziót, az agressziót és az alacsony önbecsülést – derül ki a Psychological Bulletin folyóiratban publikált tanulmányból.
"Magyarország és Szlovákia megbüntetésének szándékát bizonyítja, hogy miközben Brüsszel végleg megtiltaná az Oroszországból származó, vezetéken érkező földgáz és nyersolaj behozatalát, valamint a finomított termékek importját is, addig a nyugat-európai országok számára fontos orosz LNG-behozatal tilalmát tovább halasztanák" - fogalmaztak.