Főispán: a főváros költségvetése már elfogadásakor megsemmisült
2025. május 30. 16:04
Budapest főispánja szerint a főváros költségvetése már akkor megsemmisült, amikor elfogadta a közgyűlés baloldali többsége, hiszen már akkor nyilvánvaló volt, hogy "jogszabályellenes és nem tartható".
Csütörtöki Facebook-bejegyzésében Sára Botond azt írta: a rákosrendezői telekvásárlásról szóló fővárosi döntést megelőzően is jelezte, hogy az ügy megfontolandó, mert olyan nagy vállalás, ami veszélyeztetheti a város pénzügyi helyzetét és működését.
A Magyar Államkincstár inkasszója jogszerű volt - folytatta-, hiszen bíróság nem mondta az ellenkezőjét.
Bár biztosan nem tudjuk, csak Karácsony Gergelytől hallottuk, hogy bírósághoz fordult az ügyben, bár önmagában a bírósághoz fordulásnak, a keresetlevél beadásának nincs halasztó hatálya - emelte ki.
Azt, hogy mi törvényes és mi nem, arról bárkinek lehet véleménye, de végül is a bíróság dönti el, amit korábban többször is megtett, nem a fővárosi önkormányzat javára.
A Kúria mostani döntése is egyértelmű és világos: a főváros költségvetése törvényellenes.
A főváros költségvetésének pontos állapotát a főpolgármester látja, már csak annak jogszabályellenes mivolta miatt is elkerülhetetlen a módosítása, aminek a bíróság döntése értelmében legkésőbb június 30-ig meg kell történnie - fogalmazott a főispán.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Elegük lett abból, hogy a liberális, globalista elit az illegális migránsok emberi jogait a biztonság és a polgárok érdekei, a genderidentitást pedig a biológia elé helyezi, miközben Ukrajnában háborúval akarja elérni a békét, a demokráciát pedig az ellenvélemények elhallgattatásával kívánja védeni - sorolta a szélsőség romboló akcióit László András.
A közlemény szerint a magyar gazdaság biztos alapokon áll: a foglalkoztatottság továbbra is kimagasló, közel 4,7 millióan dolgoznak, miközben a regisztrált álláskeresők száma rekordalacsony.