A kapus Tóth Balázs személyében újoncot avat a magyar labdarúgó-válogatott kedden Bakuban, az Azerbajdzsán elleni barátságos mérkőzésen.
"Olyan ellenfélre számítok, amely hazai pályán végig küzdeni fog a jó eredmény eléréséért. Mi a legutóbbi öt mérkőzésünkön nem tudtunk győzni. A legfontosabb, hogy saját magunkra fókuszáljunk. Bárki is az ellenfél, jó eredményt szeretnénk elérni" - idézte a magyar szövetség honlapja Marco Rossit.
A szövetségi kapitány hétfőn, a meccset felvezető bakui sajtótájékoztatón elmondta: a kerettagok közül mindenki a rendelkezésére áll, de Kerkez Milos és Gazdag Dániel nem tartott velük.
A többiek bevethetőek, így a pénteki meccset kihagyó Varga Barnabás is.
"A felkészülési mérkőzéseken jellemző, hogy az egyik találkozót az egyik, a másikat a másik kapus kapja meg. Ezt most is így tervezzük, Dibusz Dénes nem azért nem lesz kezdő, mert elkövetett egy hibát" - szögezte le a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz tréner.
Tóth Balázs a magyar labdarúgó-válogatott edzésén az MLSZ Telki Edzőközpontjában 2025. június 3-án. A magyar csapat június 6-án Svédország válogatottját fogadja a Puskás Arénában, négy nappal később pedig Azerbajdzsán együttese ellen Bakuban lép pályára. MTI/Koszticsák Szilárd
Elárulta, a tervek szerint az angol Blackburn Rovers játékosa, Tóth Balázs lesz a kezdőkapus, mert szeretnék őt is megnézni, és tudják, hogy Szappanos Péter is készen áll.
"Lesz néhány változtatás a kezdőcsapatban és a felállásban, de nem a pénteki eredmény miatt, hanem előzetesen is erre készültünk" - mondta.
Marco Rossi arra utalt, hogy együttese pénteken a Puskás Arénában 2-0-ra elveszítette a Svédország elleni barátságos meccset.
A kapitány hozzátette, bár a svédek, és korábban a törökök ellen is kiegyenlített volt a játék, azonban a futballban az eredmény a legfontosabb, nem lehet kifogásokat keresni, meg kell találni a megoldást arra, hogy eredményesebb legyen a csapat.
Kiemelte, kemény csatára számít, válogatott szinten nincs olyan, hogy egyszerű mérkőzés, a magyar pedig nem élcsapat, ezért senkit nem értékelhet alul.
"Amikor legutóbb itt játszottunk, az egyszerűbb meccs volt, kevesebb nehézségünk volt, a hazai mérkőzés viszont kifejezetten nehéz volt, annak ellenére, hogy végül sikerült győznünk. Ezért is mondom, hogy nem lesz könnyű dolgunk Azerbajdzsán ellen" - tette hozzá.
Rossi úgy vélekedett, az azeri válogatott hasonló erősségű, mint a magyarok egyik világbajnoki selejtezőbeli ellenfele, Örményország, ezért is lesz hasznos a keddi találkozó.
Az arena.az beszámolója szerint Fernando Santos, a házigazdák szövetségi kapitánya kijelentette, az azeri válogatott számára minden mérkőzés fontos, ezért mindegyik találkozóra komolyan felkészülnek. Így történt a kedden - magyar idő szerint - 18 órakor kezdődő meccset megelőzően is, ezért jól tudják, mit játszik a magyar csapat támadásban és védekezésben, milyen a játékstílusa.
"Nehéz mérkőzés lesz, de a játékosaink elszántak és motiváltak, bár fáradtak, hiszen szombaton Lettországban szerepeltünk. Az állapotuktól függően lehetnek bizonyos változások a kezdőcsapatban" - magyarázta a portugál mester, aki hazája válogatottjával Európa-bajnokságot és Nemzetek Ligáját is nyert.
Santos felidézte, jól ismeri a magyar együttest, hiszen már többször meccselt ellene és jól szervezett csapatnak tartja.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Átjáróház a Fradi védelme. Nem gondoltuk, hogy Cissé kiesése ennyire lenullázza a hátró sort. A Raemaekers, Gartenmann, Ötvös, Szalai G. vonal kiábrándítóan gyenge az első félidőben.
Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
"Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.