Két, közvetlenül a második világháború után, a kommunista rezsim idején ásott tömegsírt fedeztek fel Horvátországban, a Zágrábhoz közeli Szentnedele településen - közölte pénteken a veteránügyi minisztérium.
A tájékoztatás szerint 49 ember - főként 20 és 40 év közötti férfiak - maradványai kerültek elő a Lipje erdőben, valamint a Trebez-Pakovica lelőhelyen.
A lehetséges tömegsírokról egy túlélő szemtanú, Ivan Muzinic tájékoztatta az illetékes minisztériumot.
Az utóbbi kilenc évben több mint hatszáz helyszínen végeztek kutatást, és több mint 2100 maradványt találtak. Ebből 1232 ember holttestét már eltemették, és augusztus 23-án további 814 áldozatot temetnek el.
"A bűntettek nem évülnek el, és nem lehet őket sem ideológiával sem a körülményekkel indokolni, hanem a legszigorúbban el kell ítélni. A kommunista rezsim számos rejtett kivégzési helyszínt és tömegsírt hagyott maga után. A horvát állam nem hallgathatja el ezeket a tényeket. Az igazsággal történő szembenézés minden valós demokrácia alapja" - hangsúlyozta Tomo Medved, veteránügyi miniszter, a horvát kormány alelnöke. Hozzátette: a háború utáni bűncselekmények feltárása nem politikai kérdés, hanem alapvető morális és civilizációs kötelesség.
"Függetlenül attól, hogy melyik oldalhoz tartoztak, a háború utáni elnyomás áldozatai elsősorban emberi lények voltak. A becsületüket taposták el, amikor ítélet nélkül végezték ki és titokban temették el őket" - tette hozzá.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Keane a sajtótájékoztatón jelen lévő örmény újságírók miatt nem részletezte, hogy milyen módosítást hajt majd végre a Ferencváros védelmében, mivel az Örményországban kiállított Ibrahima Cissé szerda este nem léphet pályára. "Majd holnap meglátják" - tette hozzá mosolyogva.