BM: folytatja dezinformációs kampányát a Magyar Orvosi Kamara
2025. július 11. 10:06
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) továbbra is hamis állításokkal és csúsztatásokkal vezeti félre a lakosságot és az egészségügyi dolgozókat, most egy, korábban a részükre megküldött levélben foglaltak kiforgatásával és annak tartalmából elvégzett saját számításokra való hivatkozással - írta a Belügyminisztérium (BM) egészségügyi államtitkársága a csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Az államtitkárság kiemelte, a MOK részére - az általuk kért módon - a szakmai partnerség jegyében rendelkezésre bocsátott kereseti és jövedelmi adatok valójában nem cáfolják, hanem alátámasztják az orvosi bérekről korábban közölt adatokat, hogy a 2021. és 2023. közötti években megvalósult történelmi léptékű béremelésnek köszönhetően az orvosok bruttó átlagkeresete közel 2,2 millió forint.
"Amikor az orvosi keresetekről beszélünk, akkor sohasem a bruttó alapilletmények átlagáról beszélünk, hanem az orvosok bruttó átlagkeresetéről" - hívta fel a figyelmet az államtitkárság. Hozzátették: ahogyan azt az ágazatvezetés minden megszólalásában kiemeli, "a bruttó átlagkereset az egészségügyi szolgálati jogviszonyban, teljes munkaidőben foglalkoztatott orvosokra vonatkozik, és az alapbéren túl természetesen a mozgóbér elemeket is tartalmazza".
Felhívták a figyelmet: "nem világos és szakmaiatlan az az álláspont, hogy ezeket a kifizetéssel érintett illetményelemeket ne kellene figyelembe venni".
Hangsúlyozták: az orvosi bérek kapcsán alkalmazott módszertan évek óta változatlan, "ezért érthetetlen, hogy a MOK miért most vitatja annak helyességét".
"Saját bevallásuk szerint az adatokra a megalapozottabb és célzottabb javaslatok megfogalmazása érdekében van szükségük, ennek ellenére a szakmai partneri viszonnyal súlyosan visszaélve, hazugság gyártására használta azokat, amely ismételten egyértelművé teszi, hogy a MOK a jövőben egy köztestülethez méltatlanul, politikai tevékenységet kíván folytatni" - írta a BM egészségügyi államtitkársága.
Hozzátették: "az orvosok azonban nem ülnek fel a MOK hazug állításainak, hiszen jól látják a saját bérjegyzékükben, hogy mi az igazság". Felhívták a figyelmet arra is, hogy a béremelési programnak és a versenyképes béreknek köszönhetően folyamatosan nő az orvosok száma, az orvosok elvándorlása pedig 2010-hez képest a tizedére esett vissza.
Megjegyezték: miközben a MOK a posztjában arra hívja fel a figyelmet, hogy hiteles informálásra van szükség, maga is aktívan járul hozzá az emberek félretájékoztatásához. A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkársága ezért nyomatékosan felszólítja a MOK vezetését, hogy fejezze be a lakosság és az egészségügyi dolgozók politikailag motivált félrevezetését és térjen vissza a szakmai működéshez - olvasható a közleményben.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Magyarország, mint a világ tíz legnyitottabb gazdaságának egyike nem érdekelt a blokkosodásban, de érdekelt abban, hogy a nemzetközi intézményrendek kommunikációs csatornaként működjenek - rögzítette dr. Latorcai János.
Soltész Miklós a II. Összmagyar Középiskolás Táborban újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott, a táborban töltött egy hét alatt a fiatalok érezhetik, hogy a nyelv mennyire összeköti őket, érkezzenek akár Észak- vagy Dél-Amerikából, Japánból, Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról vagy az anyaországból.
A versenyzőket, csapatokat és a közönséget többek között új fogadóépület, főépület és főlelátó, valamint kibővített paddock és nagyobb garázsok várják a Hungaroringen, amelyen 40. alkalommal versenyeznek majd az autósport elitkategóriájának résztvevői.