Egyre nagyobb a természetes népességfogyás Hollandiában, de a bevándorlók által mégis nőtt a népesség
2025. július 29. 18:08
Az idei év első felében tovább nőtt a születések és halálozások közötti negatív különbség Hollandiában - közölte a holland statisztikai hivatal (CBS) kedden közzétett jelentésében.
 
Január és június között mintegy 81 ezer gyermek született, míg több mint 89 500 ember halt meg, ami közel 9 ezer fős népességcsökkenést jelent a természetes demográfiai folyamatok alapján. Egy évvel korábban ugyanezen időszakban a különbség még 7 ezer körül volt.
 
A holland lakosság létszáma évek óta kizárólag a bevándorlás révén növekszik, mivel az idősebb korosztályok részaránya folyamatosan nő, ebből következően pedig a halálozások száma tartósan meghaladja a születésekét. Az idei első hat hónapban így is közel 37 ezer fővel nőtt a népesség, ami a növekedésben enyhe csökkenést mutat a tavalyi azonos időszakhoz képest.
 
A CBS adatai szerint az Európai Unión belüli migráció visszaesett az év első felében: különösen Lengyelországból és Bulgáriából csökkent a Hollandiába érkezők száma. Ugyancsak csökkent az Ukrajnából érkező menekültek száma.
 
Ezzel szemben a nem európai országokból, különösen Ázsiából érkező migránsok száma nőtt. A legtöbben Szíriából érkeztek: 2025 első fél évében körülbelül 15 500 szíriai állampolgár költözött Hollandiába - közölte a statisztikai hivatal.
MTI
Címkék:
  • Erdők és műanyagok
    Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
  • Egy távoli, hiteltelen „bíróság" ítéleteinek vetnék alá a társadalmat
    Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
  • Bakondi György: Hazánk mindent megtesz az európai biztonságért
    Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.
  • Máté Lászlónak – odaátra
    Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
  • BL-selejtező - Robbie Keane: meg akarjuk nyerni a szerdai visszavágót
    Keane a sajtótájékoztatón jelen lévő örmény újságírók miatt nem részletezte, hogy milyen módosítást hajt majd végre a Ferencváros védelmében, mivel az Örményországban kiállított Ibrahima Cissé szerda este nem léphet pályára. "Majd holnap meglátják" - tette hozzá mosolyogva.
MTI Hírfelhasználó