Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
Karácsony Gergely a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Labanc utcai épületében tartott gyanúsítotti kihallgatása után újságíróknak elmondta: gyülekezési joggal való visszaéléssel gyanúsítják.
A gyanúsítás lényege, hogy a rendőrség által megtiltott rendezvényt megszervezte, illetve azon történő részvételre buzdított - közölte a főpolgármester, aki nevetségesnek nevezte az eljárást, mert - mint fogalmazott - a fővárosi önkormányzat "nem tud a gyülekezési joggal visszaélni, mert nincs neki olyan".
Karácsony Gergely azt mondta: az eljárást megalapozatlan tartja és panasszal él majd.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Kós úgy készülhetett a fináléra a harmadik legjobb idővel (1:54.64), hogy csütörtökön egy órával a középdöntő előtt a 200 méter vegyes döntőjében bronzérmet nyert.
Horváth László a közösségi oldalán megosztott videójából kiderült, hogy elsőként a Baptista Tevékeny Szeretet Misszióval írtak alá együttműködési megállapodást: a szervezet országszerte 300 településen, 1500 elhivatott munkatárssal, naponta közel 19 ezer embernek nyújt segítséget, köztük szenvedélybetegeknek is.
Orbán Viktor hangsúlyozta: mivel ez olyan hitelkonstrukció, ahol meghatározták a legmagasabb négyzetméterárat, ezért "ez nem a luxuslakásokat, meg a nagy lakásokat fogja megdobni".