A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc repülőteret – közölte a Budapest Airport az MTI megkeresésére hétfőn.
„Az elmúlt fél órában lezajlott heves zivatartevékenység a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret is érintette. A futópályákra kerülő törmelék miatt a pályákat biztonsági okokból lezárták, a repülőtér üzemelése átmenetileg felfüggesztésre került” – írták.
A tájékoztatás szerint a 2A terminál indulócsarnoka részben beázott, ezért az épületrészt kiürítették. Senki sem sérült meg, jelenleg kárfelmérés zajlik. Minden utasfelvétel a 2B terminálon történik. A vihar a környező utakat is érintette, kérik, hogy az utasok indulás előtt tájékozódjanak az esetleges forgalmi változásokról.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Aszódon tartott vasárnap egy nyilvános rendezvényt a Galgagyöngye Tisza Sziget, melyen Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök is részt vett, de Magyar Péter erőszakos testőre nem hagyta, hogy kérdéseket tegyünk fel - számolt be az esetről a Vác Online.
Örömmel osztom meg a hírt: a brüsszeli European Parliamentary Forum on Sexual and Reproductive Rights (EPF) nevű szervezet engem is megtisztelt azzal, hogy vallási szélsőségesként bélyegzett meg legújabb tanulmányában - közölte Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára a Facebook oldalán.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálata – amelyről hétfőn délelőtt publikáltak egy jelentést – egymilliárdot meghaladó költséget, luxusberuházásokat és kirívóan pazarló beszerzéseket tárt fel a Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök számára kialakított dunakeszi szolgálati ingatlan ügyében.