Szeptemberben terveznek parlamenti választásokat tartani Szíriában - közölte vasárnap a választási folyamat lebonyolításával megbízott hatóság vezetője. Mohammed Taha al-Ahmad, a Népi Gyűlés választásáért felelős legfőbb bizottság vezetője a SANA állami hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a voksolást szeptember 15. és 20. között tartanák meg. Ez lenne az első parlamenti választás Bassár el-Aszad szíriai elnök tavaly decemberben történt megbuktatása óta.
A testület vezetőjének tájékoztatása szerint a 210 fős törvényhozás harmadát Ahmed es-Saraa ideiglenes elnök fogja kinevezni, a többiek választással szerzik meg mandátumukat. A kormány korábban széles körű társadalmi képviseletet ígért és jelezte, hogy engedélyezni fogja külföldi választási megfigyelők tevékenységét is.
Tisztségviselők szerint lakosságarányosan fenntartják a parlamenti helyeket azon régióknak is, amelyek jelenleg nincsenek a központi kormány ellenőrzése alatt, ideértve az északi, kurdok uralta és a déli, zömében drúzok lakta esz-Szuveida térségét is.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Hétfő reggel elindult a Harcosok órája című műsor, amelynek házigazdája Németh Balázs, a Fidesz frakciójának szóvivője. A műsorban több aktuális témát érintenek a felek, az első adás vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt.
Dobrev Klára, Magyar Péter és a hozzájuk hasonló politikai kalandorok a feledékeny, könnyen megszédíthető emberekre számítanak, s kétségtelen, hogy ilyenek is élnek közöttünk, nem is kevesen. Ezért is fontos, hogy időről időre felmutassuk a gyakorlati eredményeket és összehasonlítsuk azokat a baloldal valóságos tevékenységével - ad jelzést Bánó Attila.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy a kínai beruházások az elmúlt években több tízezer új munkahelyet teremtettek Magyarországon, a legmagasabb technológiai színvonalat képviselik, és hozzájárulnak a folyamatos exportrekordokhoz.