A Fidesz szerint a Tisza ismét a vidéki embereken akar spórolni
A keszthelyi bekötőút szűkítésével a Tisza, a mohácsi útfejlesztések műszaki tartalmának csökkentéséhez hasonlóan ismét a vidéki embereken akar spórolni - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében vasárnap a Fidesz-frakció.
A Nagy Bálint, korábbi közlekedésért felelős államtitkár által jegyzett dokumentumban rámutatnak, elvárják a kormánytól, hogy folytassa a már megkezdett és előkészített fejlesztéseket, azonban a kétszer kétsávosra tervezett keszthelyi beruházást Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter mostani nyilatkozata alapján már csak kétszer egy sávosra tervezik megvalósítani.
"Sajnos több esetben is láthattuk, hogy
ha nem tudnak megállítani egy fejlesztést, akkor csökkentik annak műszaki tartalmát.
Így tettek a mohácsi útfejlesztések esetében is"
- írta közleményében a frakció.
Úgy vélik, az eljárás elfogadhatatlan, a vidék nem kevesebb, hanem több fejlesztést érdemel és a vidék fejlesztése nemcsak az adott térség lakói számára, hanem az ország fejlődése szempontjából is meghatározó.
"Fejlődő vidék nélkül nincs fejlődő Magyarország! Jó lenne, ha ezt végre Vitézy Dávid is megértené és ezért tenne is, ahelyett, hogy
a magyar beruházásokat és a magyar közlekedésgazdaságot a németek kezére
játssza" - zárta közleményét a Fidesz-frakció.
Vitézy Dávid vasárnap bejelentette, megkezdik egy 7 kilométeres, kétszer egysávos, igény szerint bővíthető út tervezését, amely az M76-os végét részben új nyomvonalon kötné össze a 75-ös főúttal, ezzel csökkentenék a 71-es főúton turisztikai szezonban kialakuló torlódásokat.







