A Közszolgálati Egyetem kidobott hallgatói tüntetnek Lannert Judit ellen
Szerző:
2026. november 6. 09:02
Diáktüntetést hirdettek november 6-án, pénteken 10 órára a budapesti Alkotmány utca 5. szám alatti Miniszterelnökség elé a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárképzésének tervezett megszüntetése miatt.
A Facebookon közzétett videóban, amelyet Bohár Dániel riporter is megosztott, egy hallgató arról beszélt, hogy Lannert Judit oktatási miniszter korábbi ígéretével ellentétben mégsem fejezhetik be tanulmányaikat jelenlegi egyetemükön.
„Lannert Judit a tavalyi tanév végén bejelentette karunk kivezetését az egyetemről, de azt ígérte nekünk, hogy mi még befejezhetjük itt a tanulmányainkat” – idézte fel a diák, aki szerint október 14-én arról tájékoztatták őket, hogy várhatóan a mostani lesz az utolsó tanévük az intézményben.
A hallgató azt is sérelmezte, hogy egyelőre nem tudják, melyik egyetemen folytathatják a képzésüket, ráadásul a döntésről őket nem kérdezték meg.
Az ügy több száz egyetemistát érinthet.
Címkék:







