A vadgazdálkodók és önkéntesek országszerte új itatókat létesítenek
A tartós hőség és a csapadékhiány a vadállományt is súlyosan érinti; a természetes vízlelőhelyek kiszáradása miatt a vadgazdálkodók országszerte új itatókat létesítenek, töltik a dagonyákat, és önkénteseket is bevonnak, hogy a vad a legkritikusabb időszakban is ivóvízhez jusson - olvasható a Magyar Vadászlap Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Horváth Bálint, a Kálozi Gyurgyalag Vadásztársaság hivatásos vadásza szerint ilyenkor
a munka jelentős része a vízpótlás köré szerveződik.
A régi dagonyák és vaditatók folyamatos feltöltése mellett új, kisebb és nagyobb űrtartalmú itatókat is kialakítanak a vadászterületen. Nyáron ez az egyik legfontosabb feladat, mert a víz hiánya rövid idő alatt komoly problémákat okoz – ismertette a lapnak. A szakember szerint a rendszeres vízutánpótlás számos pozitív hatással jár: mérsékli a hőstresszt, segíti a szervezet hőszabályozását és növeli az ellenállóképességet.
Az itatók emellett koncentrálják, helyben tartják a vadat, így ha megfelelő helyen alakítják ki azokat, valamelyest
hozzájárulhatnak a mezőgazdasági vadkárok mérsékléséhez is - írták.
Hozzátették, hogy a mesterséges itatók nemcsak a vadászható fajokat segítik. Az énekesmadarak, a méhek és számos más védett faj is rendszeresen használja ezeket a vízlelőhelyeket, így a vaditatás az egész életközösséget támogatja.
Kitértek arra, hogy a kritikus mértékű aszály miatt több helyen immár a civilek is bekapcsolódtak a munkába. Aszód térségében például önkéntesek vállalták vaditatók kihelyezését és rendszeres feltöltését.
A szakemberek egyetértenek abban, hogy a klímaváltozás miatt egyre gyakoribb hőhullámok és a hosszan tartó csapadékhiány következtében
a vaditatás szerepe folyamatosan felértékelődik.
A nyári hónapokban a természetes vízforrások pótlása már nem csupán vadgazdálkodói, hanem kiemelt természetvédelmi feladat, az élővilág megőrzésének egyik legfontosabb eszköze.
A hőség idején a parkerdőkben élő vadállomány vízellátása kritikus feladat, amely során az erdészek és vadgazdálkodók mesterséges vaditatókat, dagonyákat és nyalósókat üzemeltetnek, míg az erdők vízháztartásának javítására vízvisszatartási programokat hajtanak végre.







