Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Szerző: MTI
2026. május 23. 22:36

Egyetlen kormánytag sem kérte, hogy járjon közben Novák Katalin korábbi köztársasági elnöknél K. Endre ügyében, és sem Orbán Viktor, sem Lévai Anikó nem kérte a közbenjárását - mondta Balog Zoltán református püspök az MTI-nek szombat este telefonon nyilatkozva.

Balog Zoltán megerősítette korábbi állítását, hogy

K. Endre felesége kért tőle segítséget,

és sem Orbán Viktor, sem Lévai Anikó nem kérte a közbenjárását.

Megerősítette továbbá Schanda Tamás, Novák Katalin volt köztársasági elnök kabinetfőnöke 24.hu-nak tett nyilatkozatát, mely szerint "nyomatékosan kérte", hogy K. Endre kapjon kegyelmet.

"Valóban beszéltem Schanda Tamással, mert ők nem támogatták a kegyelmet, és rákérdezett, hogy ez miért fontos nekem. Elmondtam, hogy

alapvetően igazságtalannak látom, érzem azt, ami történt ezzel az emberrel,

és szerintem megérdemel még egy esélyt, ezért javaslom, hogy adjon neki kegyelmet a köztársasági elnök asszony"
- idézte fel Balog Zoltán.

Azt is mondta: ebben

semmi újdonság nincs, hiszen már korábban elmondta, hogy ő járt közben Novák Katalinnál K. Endre ügyében.

Balog Zoltán úgy látja, hogy a "politikai propaganda" most el akar jutni oda, hogy valamilyen módon a Fidesz-kormányt, ezen belül Orbán Viktort és családját belekeverje a kegyelmi botrányba. Leszögezte: ennek semmi alapja nincsen. Nyugodt lelkiismerettel az tudom mondani, hogy

nálam megáll a történet

- fogalmazott. A kormányzati befolyásra semmilyen bizonyítékot nem tudnak felmutatni, mert ilyen nincs - tette hozzá.

Saját szerepéről szólva azt mondta: benne van a figyelmetlensége, hogy nem gondolt arra, hogyan hathat egy ilyen hír az áldozatokra, de jó lelkiismerettel tudta képviselni, hogy K. Endrének valamifajta esély jár, mert alapvetően igazságtalan, ami vele történt.

Balog Zoltán azt is mondta:

két éve folyamatos önvizsgálatban van,

hogy megértse a szerepét, és hogy mi a politikai magyarázaton túli tanulsága ennek a történetnek.

K. Endrét, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesét bűnsegédként elkövetett kényszerítés kísérlete miatt 2021 júliusában jogerősen 3 év 4 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték, mert segédkezett az igazgató pedofil bűncselekményeinek eltussolásában azzal, hogy megpróbálta kényszeríteni a bántalmazott kiskorú áldozatokat terhelő vallomásaik visszavonására.

Novák Katalin akkori köztársasági elnök 2023 áprilisában kegyelmet adott K. Endrének.

Podcast