Bayer Zsolt: az „örök hazaárulók” akarják tönkretenni a Terror Házát
A brüsszeliták, a globalisták, a „korszellemmel csaholók”, az „örök hazaárulók” akarják tönkretenni a Terror Házát - hangsúlyozta a múzeum előtt tartott vasárnapi demonstráción tartott beszédében Bayer Zsolt.
Szerinte a kommunizmus és a nácizmus között nincs különbség abban a tekintetben, hogy mindkét ideológia után hullahegyek maradtak, azonban a követőik megtanulták, hogy már nem kell ezt tenni,
elég eltüntetni minden hagyományt, a nemzeti identitást, a vallási identitást és a nemi identitást.
„És ha a néptől sikerül elvenni a nemzetet és a nemzeti büszkeséget, akkor készen áll az a tömeg, amivel azt tesznek, amit akarnak” – fogalmazott.
Azt javasolta, hogy az újra megnyíló Terror Házában szenteljenek egy szobát a XXI. század „szörnyű ideológiáinak” is.







