Brutális kivégzés - 18 év

Szerző: MTi/Gondola
2026. november 5. 07:08

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt tizennyolc év fegyházbüntetést szabott ki a Pécsi Törvényszék első fokon egy pécsi férfira, aki brutális módon végzett a volt élettársával januárban - közölte a bíróság az MTI-vel.

A törvényszék közleményében azt írták: a férfi és a nő élettársak voltak, gyermekük is született, de kapcsolatuk 2025-ben véglegesen megromlott, ezért külön költöztek egymástól.

Gyermeküknek rendszeres gyógytornát igénylő, súlyos izombetegsége volt, egy ilyen alkalomra pedig közösen mentek idén januárban. A torna ideje alatt céltalanul autóztak a környéken, közben többször veszekedtek. Egy út melletti, erdős-bokros területen megálltak és a nő kiszállt a kocsiból.

A férfi magához vette a kését és a riasztópisztolyát, majd megtámadta volt élettársát. Először

ököllel ütötte, azután késsel szurkálta

a nőt (a karján mintegy tizenöt, a combján öt sérülést okozott, majd tizenegyszer szúrta meg a hasát és a mellét), végül kétszer arcon lőtte őt a riasztópisztollyal.

A már halott nőt is többször megszúrta, majd a holttestet a közeli bokros területre húzta. Ezután felvette a gyereket a gyógytornáról, hazahajtott, majd másnap feladta magát a rendőrségen.

A nő hatvan sérülést szenvedett. Ezek nagy száma, súlya, jellege alapján a bíróság úgy ítélte meg, hogy a férfi

"gátlástalanul és embertelenül követte el" tettét,

s "kíméletlenül törekedett" a nő életének kioltására.

A vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kábítószer birtoklásának vétsége miatt - halmazati büntetésül -

tizennyolc év fegyházra

ítélte a Pécsi Törvényszék. Az első fokú határozat értelmében a férfi a büntetésből nem bocsátható feltételes szabadságra.

A vádlott és védője fellebbezést jelentett be az ítélet ellen a büntetés enyhítése érdekében, így a bíróság ítélete nem jogerős - olvasható a törvényszéki közleményben.

Podcast