Civil formában éledhet újjá a Hungary Helps

Szerző:
2026. szeptember 4. 11:03

 2026. szeptember 3., csütörtök – 14:03 kdnp.hu
Megrendítő beszámolót tartott az üldözött keresztények helyzetéről a KDNP Országos Választmányának ülésén Azbej Tristan, a párt alelnöke. A korábbi kormány üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára közölte, a kormányváltást követően megszüntették azt a kormányzati struktúrát, amely csaknem egy évtizeden át koordinálta Magyarország nemzetközi humanitárius szerepvállalását ezen a területen. A kereszténydemokrata politikus a Vasárnapnak arról is beszélt: a program civil formában történő folytatásán dolgoznak.

Azbej Tristan

 

Magyarország kilenc évvel ezelőtt olyan útra lépett, amelynek addig nem volt magyar előzménye: állami szinten, önálló intézményi háttérrel kezdte támogatni a világ különböző részein üldözött keresztény közösségeket.

A Hungary Helps Program 2017-ben indult azzal a céllal, hogy a válságok és üldöztetés által sújtott közösségeket elsősorban a helyszínen, illetve a szomszédos országokban segítse, vagyis lehetőség szerint ne a kényszerű elvándorlást, hanem a szülőföldön való megmaradást támogassa. A program keretében templomok és közösségi intézmények újjáépítése, egészségügyi és oktatási projektek, humanitárius segítségnyújtás, valamint a konfliktusok és vallási üldözés áldozatainak támogatása is megvalósult – fejtette ki Azbej Tristan.

Hangsúlyozta: kilenc év alatt több mint kétmillió emberhez jutott el a magyar segítség. „Magyarországon a világon első nemzetként és államként állt a világon üldöztetést szenvedő Krisztus-hívők mellé”, a program a magyar állam és a magyar emberek szolidaritásának kifejeződésévé vált.

A Hungary Helps nem kizárólag keresztény közösségeket támogatott: a program általános humanitárius célokat is szolgált, ugyanakkor kiemelt figyelmet fordított a vallásuk miatt üldözött keresztényekre. A támogatások egyik fontos alapelve az volt, hogy a segítséget közvetlenül azokhoz juttassák el, akiknek arra a legnagyobb szükségük van – mondta a volt államtitkár. Kiemelte:

a magyar kezdeményezés nemzetközi szinten is visszhangot keltett, az önálló kormányzati felelősség és a célzott segítségnyújtás modellje más országok számára is követendő példává vált.

A program az elmúlt években olyan térségekben is jelen volt, ahol a keresztény közösségeket háborúk, terrorizmus, szélsőséges vallási csoportok támadásai vagy más üldöztetés sújtotta. A támogatások célja sok esetben nem pusztán az azonnali életmentés volt, hanem a közösségek újraszervezésének, az iskolák, templomok és egészségügyi intézmények újjáépítésének elősegítése –mutatott rá Azbej Tristan. Különösen fájdalmas a számára, hogy

a kormányváltást követően a korábbi intézményi rendszer megszűnt.

A politikus a kormányváltás előtt még bizakodó volt, mert az új külügyminiszter, Orbán Anita parlamenti meghallgatásán arról beszélt, az üldözött keresztények támogatása továbbra is prioritás marad. Ezt követően azonban „pont az ígérettel szembemenően” szüntették meg a korábbi kormányzati struktúrát. A Hungary Helps korábbi projektjei közül több is leállt, köztük templomépítések, miközben az üldözött keresztények támogatása helyett a program korábbi tevékenységének bírálata került előtérbe.

Tehát most, ha egy üldözött keresztény hívja Magyarországot, akkor nincs senki, aki felvenné, legalábbis a kormányzatban a telefont

– fogalmazott Azbej Tristan. Felidézte, hogy korábbi munkatársai a kormányváltást követően olyan keresztényektől kaptak megkereséseket, akiknek a fejére fanatikusok vérdíjat tűztek ki. Például Szíriából is érkeztek olyan telefonhívások, amelyekben a helyi keresztények azt ajánlották fel, hogy a maguk lehetőségeihez mérten segítenének a magyaroknak. Ez mutatja leginkább azt, hogy a támogatások túlmutattak az egyszeri pénzügyi segítségen: személyes és közösségi kapcsolatok alakultak ki a magyarok és a segítséget kapó keresztény közösségek között – hangoztatta a volt államtitkár.

Közölte: a civil társadalomban jelentős igény mutatkozik a kezdeményezés továbbvitelére. Amióta híre ment annak, hogy megszűnik az üldözött keresztények támogatásának korábbi kormányzati háttere, tömegesen keresték meg őt olyan magyarok, akik valamilyen módon szeretnének továbbra is segíteni.

Ennek nyomán alakult meg a „Velem tettétek”, az üldözött keresztényekért nevű közösség, illetve Facebook-csoport, amelynek már több mint ezerötszáz aktivista tagja van. A kezdeményezéshez az Axioma Központ is csatlakozott. Az együttműködés célja, hogy olyan civil formát találjanak, amelyben a korábbi misszió bizonyos elemei tovább működhetnek.

A tervek között adománygyűjtés, önkéntes munka és nemzetközi együttműködés is szerepel.

Azbej Tristan arra kéri mindazokat, akik úgy gondolják, hogy Magyarországnak nem szabad magára hagynia az üldözött keresztényeket, csatlakozzanak a „Velem tettétek” közösséghez, és lehetőségeik szerint adománnyal, önkéntes munkával, szakmai segítséggel vagy imaszándékokkal támogassák a kezdeményezést.

Podcast