Európa-liga - Borbély: agresszivitásban is fel akarjuk venni a kesztyűt
Borbély Balázs vezetőedző reményei szerint a Ferencváros nemcsak játékban, hanem agresszivitásban is felveszi majd a versenyt a cseh Viktoria Plzen csapatával csütörtökön a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.
"A cseh az egyik legintenzívebb bajnokság, agresszivitásban is kiemelkedő, de ezt nem elkerülni akarjuk, hanem fel kell venni a kesztyűt. Európában már számos alkalommal megmutattuk, hogy képesek vagyunk rá" - mondta szerdai sajtótájékoztatóján a bajnok Győrtől nyáron érkezett szakember, aki nem kívánt plusz információval szolgálni az ellenfél számára, ezért
nem árulta el, hogy a csatár Lenny Joseph és a középpályás Naby Keita bevethető lesz-e.
Borbély az MTI érdeklődésére a riválist illetően úgy fogalmazott, "kissé hullámzó" a játéka, ezért nem kezdte jól a mostani idényt, ugyanakkor hangsúlyozta, a Viktoria Plzen erejét az mutatja, hogy minden szezonban az első háromban végez egy olyan bajnokságban, amelyben a Slavia és a Sparta Praha is szerepel, ráadásul évről évre eléri a főtáblát a nemzetközi sorozatokban. A 47 éves tréner szerint, az is jól megmutatta a cseh csapat minőségét, hogy a selejtező utolsó körében otthon 5-1-re verte a szerb Crvena zvezdát.
"Nehéz összehasonlítani, hogy erősebb vagy gyengébb lett-e az ellenfél kerete a másfél, vagy az egy évvel ezelőtti összecsapáshoz képes. A szezon alatt edzőváltás is volt, a Plzen jelenlegi mestere nyolc meccse irányít, de ezalatt is sok változást láttunk. Az együttes játszott három- és négyvédős rendszerben is, így azért nem volt egyszerű felkészülni, de amit lehetett, megtettünk" - mondta Borbély.
A magyar kupagyőztes szakembere arról is beszélt, hogy egyik szempontból jó, hogy a háromhetes válogatott szünet alatt mentálisan és fizikálisan felfrissültek a játékosok, másrészt viszont szerinte szemmel látható volt, hogy
kiestek a ritmusból.
Úgy vélte, a szünet előtt jobban futballozott a Ferencváros, de azt reméli, a csapata már másnap visszalép a helyes útra.
"Emlékszünk a meccsekre, mindhárom alkalommal kemény, fizikális mérkőzést játszottunk, de az egész cseh bajnokság pont ilyen erős és fizikális. Örültünk, hogy kvalifikáltuk magunkat az Európa-ligába, és tudtuk, hogy mindenképpen kemény meccsek várnak ránk, ez sem lesz kivétel. Nyitott, fizikális találkozót várok. Természetesen mindenki nagyon motivált a Plzen ellen" - utalt arra Kristoffer Zachariassen, hogy
bő másfél év alatt immár negyedszer találkozik a két gárda,
ugyanis 2025 februárjában Budapesten az 1-0-s hazai sikert 3-0-s idegenbeli vereség követte a nyolcaddöntőbe jutásért, majd tavaly szeptemberben 1-1-es döntetlen született az alapszakasz nyitányán.
A norvég középpályás szerint nekik elsősorban a saját játékukra kell figyelni, mert mindenképpen jobb teljesítményt kell nyújtaniuk, mint a szombati bajnokin, melyen 1-1-es döntetlent játszottak a Debrecennel.
"A három hét nagyon hosszú szünet meccsek nélkül. Persze próbáltuk az előnyünkre fordítani az edzéseken, de nem tudtunk a saját ritmusunkban futballozni az előző összecsapáson. Emiatt mindenki bosszús volt, de a videoelemzésekből kiderült,
csak apró dolgokon kell javítani.
Nagyon várjuk a holnapi meccset, hogy ezt meg is mutassuk" - mondta a 32 éves játékos.
A Groupama Arénában csütörtökön 21 órakor kezdődő találkozó játékvezetője a lengyel Damian Sylwestrzak lesz, a mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport és a Nemzeti Sportrádió.







