Kizárta egyik képviselőjét az újbudai Fidesz-KDNP-frakció
Kizárta soraiból Balogh Péter önkormányzati képviselőt a Fidesz-KDNP XI. kerületi képviselőcsoportja, amely mandátumának visszaadására is felszólította a politikust - közölte az MTI-hez is eljuttatott csütörtöki közleményében a frakció.
Mint írták, a múlt pénteki kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottak szerint a Miniszterelnökség hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és költségvetési csalás gyanújával feljelentést tett a Fiatal Családosok Klubja alapítójához, Király Nórához köthető civil szervezetek korábbi gazdasági ügyei miatt.
A nyilvánosságra hozott információk szerint
az átvilágításban érintett szervezetek közül több esetben Balogh Péter neve és hozzátartozójának érintettsége
is felvetődött.
"A frakció és az elnökség megállapította, hogy a kialakult helyzet olyan politikai és közéleti kockázatot jelent, amely a közösség hitelességét és politikai mozgásterét érdemben befolyásolja. Ennek következtében a frakció egyhangúlag úgy döntött, hogy Balogh Pétert kizárja soraiból" - írták a közleményben.
Egyidejűleg
felszólították Balogh Pétert képviselői mandátumának visszaadására
is, mert álláspontjuk szerint jelen helyzetben ez szolgálná leginkább a választók és a közösség érdekeit.
A jogi felelősség megállapítása kizárólag a hatóságok és az igazságszolgáltatás feladata - tették hozzá.







