Labdarúgó NB I - Az Újpest egyelőre nem hozza azt a játékot, amit Dárdai Pál sportigazgatótól vát a szurkolótábor
Az Újpest ebben az idényben nem válik nemzetközileg is versenyképes csapattá. Erőlködő, falusias jellegű játékot produkál a lila-fehér gárda. Dárdai Pál sportigzgatónak még sokat kell dolgoznia.
Az MTK Budapest tizenegyest hibázva ért el 1-1-es döntetlent az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati játéknapján.
Az újpestiek az elmúlt tizenegy évben mindössze egyszer győzték le hazai pályán az MTK-t, hat döntetlen és kilenc vereség a mérlegük.
A góllövőlistát holtversenyben vezető Kerezsi Zalán az előző idény utolsó fordulóját is beleszámítva a legutóbbi négy mérkőzésén eredményes volt, szombaton ez a sorozat megszakadt.
OTP Bank Liga, 4. forduló:
Újpest FC-MTK Budapest 1-1 (1-1)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Zierkelbach
gólszerzők: Ljujic (39.), illetve Jurek (12.)
sárga lap: Amenyido (31.), Fenyő (66.), illetve Kovács P. (45+4.)
ÚJPEST FC:
Szappanos - Bodnár (Sarkadi, a szünetben), Fiola (Nunes, 60.), Stronati, Ujváry (Scharmer, 70.) - Matko, Ljujic, Maier (Fenyő, 60.), Horváth K. - Amenyido, Vlijter (Krajcsovics, 60.)
MTK BUDAPEST:
Demjén - Varju, Armalas, Radic, Kovács P. - Kata, Zeljkovic - Jurek (Klausz, 74.), Zubor (Bognár I., 56.), Hinora (Komáromi, 56.) - Kerezsi (Zsóri, 79.)
Labdarúgó NB I - Újpest FC-MTK Budapest
Budapest, 2026. augusztus 15. Horváth Krisztofer, az Újpest játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójában játszott Újpest FC - MTK Budapest mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2026. augusztus 15-én. MTI/Illyés Tibor
Az MLSZ fegyelmi bizottságának döntése értelmében a lila-fehérek májusi, Ferencváros elleni rangadóján tapasztalt szurkolói magatartás miatt
szinte teljesen zárt kapuk mögött rendezték meg
a 233. Újpest-MTK mérkőzést, csupán pár gyerek és kísérőik, illetve a vendégszektorban néhány tucat néző ülhetett fel a Szusza Ferenc Stadion lelátójára.
Az újpesti drukkerek egy csoportja az utcáról biztatta kedvenceit, de a mérkőzést nem láthatták, így azt sem, ahogyan az MTK a 12. percben megszerezte a vezetést.
Egy kontratámadás végén Kerezsi Zalán tette vissza középre a labdát, Jurek levette, majd nyolc méterről a jobb felső sarokba emelt.
A folytatásban is a vendégek futballoztak pontosabban, Zubor Ádám és Hinora Kristóf lövésénél azonban Szappanos Péter védett.
Az előzmények ismeretében meglepetésként hatott az Újpest egyenlítése a 39. percben. Matija Ljujic végzett el szabadrúgást 22 méterről,
a labda a lécről a gólvonal mögé vágódott,
majd kifelé, az érkező Amenyido pedig a kapuba kotorta, de a gólt a szerb középpályás szerezte.
A második játékrész újpesti helyzettel kezdődött, Gleofilo Vlijter közeli lövésénél azonban Demjén Patrik lábbal védett.
A másik oldalon a menteni akaró Patrizio Stronati lábáról a kezére pattant a labda, a játék azonban a szabálynak megfelelően továbbment, csakhogy érkezett Ljujic, és buktatta Kerezsit, amiért már jogosan járt a tizenegyes az MTK-nak.
A büntetőt Kata Mihály végezte el, de
a jobb alsó sarokra tartó lövésénél Szappanos kiütötte a labdát.
A hiba egy időre visszavetette a kék-fehérek játékát, a hazaiaknak viszont lendületet adott, és Krajcsovics Ábel is betalálhatott volna, de Demjén megint mentett.
A hajrában mindkét csapat többször is eljutott az ellenfél tizenhatosán belülre, az eredmény azonban nem változott.







