Magyar Európa-bajnok Kukhta Vladislava mint ökölvívó
Kukhta Vladislava remek teljesítménnyel, egyhangú pontozással megnyerte az 57 kilogramm fináléját, így aranyérmet nyert a szófiai ökölvívó Európa-bajnokság pénteki zárónapján.
A kazah származású
magyar bokszoló
a nyolcaddöntőben kezdte meg szereplését a bolgár fővárosban, ahol a görög Panagiota Kuzilut könnyedén múlta felül úgy, hogy a mérkőzés nem ment végig, a bíró a harmadik menetben megállította az összecsapást. A szerdai negyeddöntőben szintén jól bokszolt, és
egyhangú pontozással verte a franciák világbajnoki bronzérmesét,
Amina Zidanit. A csütörtöki elődöntőben pedig az ír Michaela Walsh-sal csapott össze, és kiváló bokszolással győzött.
Ilyen előzmények után Kukhta magabiztosan készülhetett a fináléra, melyben az orosz Ljudmilla Voroncova várt rá. Amíg az elődöntőben Kukhta ment előre, addig ezúttal hagyta, hogy riválisa menjen rá, míg ő sok mozgásból igyekezett megelőzni az oroszt.
A magyar taktikája kiválóan működött
az első menetben, feltartó jobb egyenesei és jobb-bal kombinációi többször is pontosak voltak, míg az orosz láthatóan nagyon szenvedett, és egy-két villanáson kívül képtelen volt mit kezdeni ellenfelével. A menetet az ötből négy pontozó a látottaknak megfelelően Kukhtának adta, a kubai pontozó viszont az oroszt látta jobbnak.
Voroncova a folytatásra nagyobb elánnal érkezett, nekiugrott ellenfelének, Kukhta Vladislavát viszont nem tudta meglepni.
A 27 éves magyar sportoló egészen kiváló ütemben indította kontráit,
és a korábbiaknál is többször talált.
A meccs képe egészen egyoldalú volt a menet nagy részében, az orosz csak az utolsó tíz másodpercen belül tudott két tiszta ütést bevinni, ez azonban nem zavarta össze a pontozókat, valamennyien 10-9-re Kukhtát látták jobbnak, ami azt jelentette, hogy az utolsó három perc előtt négy bírónál 20-18-ra vezetett.
A kétpontos különbség ledolgozásához Voroncovának óriási fölényt kellett volna kidolgoznia a harmadik menetben, s legalább egyszer megrogyasztani Kukhta Vladislavát, aki azonban erre esélyt sem adott. A magyar öklöző az óriási erőket mozgósító riválisa támadásait szinte mindig hatástalanította, kontrából pedig rendre talált is.
Az orosz néhány tiszta találatának egyike után Kukhtának ugyan
eleredt az orra vére, de diadalát ez nem veszélyeztette,
magabiztosan öklözte végig a hátralévő időt, és a záró gongszót követően széles mosollyal bokszolt a levegőbe, mert tudta, győzelme nem lehet kérdéses. Olyannyira nem, hogy négy pontozónál az utolsó menetet is megnyerte, így
5-0-os egyhangú pontozással szerezte meg az aranyérmet.
Az olimpia műsorán is szereplő 57 kilogramm aranyával Kukhta Vladislava karrierje eddigi legnagyobb sikerét érte el.
A szófiai Eb-n Szira Zsófia bronzérmet nyert +80 kilogrammban, míg Hámori Luca később a 65 kilogramm döntőjében lesz érdekelt.







