Negyven év börtönre ítéltek egy gyilkost
Negyven év szabadságvesztésre ítélte a sibeniki megyei bíróság azt az 50 éves férfit, aki májusban a dél-horvátországi Drnisben minden ok nélkül agyonlőtt egy 19 éves pizzafutárt. Kristijan Aleksic beismerte a gyilkosságot, és elmondta, hogy hónapokon át készült arra, hogy megöljön valakit.
A bíróság Aleksicet
az áldozat alattomos módon elkövetett meggyilkolásában,
valamint két, illegális fegyverkészítéssel és -tartással kapcsolatos bűncselekményben mondta ki bűnösnek. A gyilkosságért 40, a fegyveres bűncselekményekért két-, illetve hároméves szabadságvesztést szabtak ki, az egyesített büntetés azonban a horvát jog szerint kiszabható maximális 40 év lett.
A bíróság helyt adott az áldozat családja 50 ezer eurós kártérítési igényének is.
Aleksic a tárgyalás kezdetén elismerte, hogy májusban ő ölte meg a 19 éves futárt, aki pizzát vitt a házához. Fenntartotta a nyomozás során tett vallomását is, az ügyészség és az áldozat családja jogi képviselőinek kérdéseire azonban nem válaszolt.
Vallomása szerint hónapok óta arra készült, hogy megöljön valakit.
Az interneten talált útmutatók alapján saját készítésű lőfegyvert állított össze,
és egy katonai kést is előkészített arra az esetre, ha a fegyver nem működne. A szakértők megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésekor beszámítható volt, és tisztában volt tette következményeivel.
AleksiC azt mondta, adósságai, elszegényedése és édesanyja halála miatt akart ismét börtönbe kerülni. A nyomozóknak úgy fogalmazott, hogy számára "tízszer jobb" a börtönben, mint szabadlábon. Azt is elmondta, azért ölte meg áldozatát ahelyett, hogy csak megsebesítette volna, mert súlyosabb büntetést akart.
A férfit
korábban már elítélték emberölésért.
1994-ben, 18 évesen halálra késelt egy 22 éves nőt, amiért 14 év szabadságvesztést töltött le. Szabadulása után családon belüli erőszak és illegális fegyvertartás miatt is indult ellene eljárás. A 2023-as fegyverügyben vádat emeltek ellene, a sibeniki bíróság azonban több mint két évig nem tűzött ki tárgyalást, az ügyészség pedig nem kérte vizsgálati fogságba helyezését.
A fiatal futár meggyilkolása országos felháborodást váltott ki Horvátországban. Drnisben tüntetéseket és megemlékezéseket tartottak, a résztvevők
szigorúbb büntetéseket és az erőszakos visszaesőkkel szembeni hatékonyabb fellépést követeltek.
Az eset után a horvát kormány kezdeményezte az életfogytig tartó szabadságvesztés bevezetését a legsúlyosabb bűncselekmények esetére. A törvénymódosítás jelenleg parlamenti eljárás alatt áll, és visszamenőleg Aleksic ügyében nem alkalmazható.







