Novák Katalint, Varga Juditot és Balog Zoltánt is meghallgathatják a kegyelmi ügyben

Szerző: MTi/Gondola
2026. szeptember 2. 19:34

Novák Katalin volt köztársasági elnök, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter és Balog Zoltán, a volt államfő tanácsadójának meghallgatását is javasolja az Országgyűlés kegyelmi botrány felelőseit feltáró bizottságának tiszás elnöke.

Schummer Orsolya (Tisza) a bizottság szerdai alakulóülése előtt sajtótájékoztatón elmondta: az iratanyagok feltárásával kezdik meg a munkát. Szeretnék

a kegyelmi ügy teljes iratcsomagját, ami a döntéselőkészítés bármely fázisában készült, az igazságügyi tárcától és a Sándor-palotából bekérni

- közölte.

A bizottsági elnök arra számít, hogy az iratanyagok áttekintése után - ha a bizottság a megfelelő döntést meghozza - az első meghallgatások néhány héten belül megtörténhetnek.

Arra a kérdésre, hogy ha a bizottság elé idézettek nem jelennének meg, elmondta: első alkalommal százezer forintos, második alkalommal egymillió forintos büntetés szabható ki, a harmadik alkalom után

a bizottságnak van jogi lehetősége, hogy előállítsák a meghallgatandó személyt.

Arra a felvetésre, hogy az Orbán-család vagy Orbán Viktor kaphat-e meghívást a testülettől, közölte: ha az iratanyagokban vagy a meghallgatást során bárkinek a szerepe felmerül a döntéshozatalban, akkor meghallgatható és behívható, így ha Orbán Viktor kapcsán merül fel ilyen tény, akkor ő is a listára kerülhet.

További kérdésre a bizottsági elnök

a "bántalmazottak és túlélők" meghallgatását is elképzelhetőnek tartotta, ha olyan tény merül fel.

Megjegyezte: bízik benne, hogy a paritásos alapon működő bizottság december 31-ig eredményesen be tudja fejezni a munkát.

Schummer Orsolya felidézte az előzményeket, miszerint Novák Katalin 2023-ban Ferenc pápa látogatásának alkalmából köztársasági elnöki kegyelemben részesített K. Endrét.

Felidézte, hogy K. Endre ellen évekkel korábban V.János bűntársaként indult büntetőjogi eljárás, aki a bicskei gyermekotthon igazgatója volt és hatalmával visszaélve, kiskorú gondozottak szexuális bántalmazásáért nyolc év fegyházbüntetést kapott. K. Endre az ő helyettese volt és a hatósági eljárásban a bántalmazott gyermekek

fenyegetésével és pszichés nyomásgyakorlással próbálta eltussolni a bűncselekményeket, amiért 2021-ben három év négy hónap börtönbüntetésre ítélték

- közölte.

Novák Katalin azonban két év után köztársasági elnöki kegyelemben részesítette és azóta sem adott magyarázatot arra, hogy ezt miért tette - mondta. Közölte: minden ismert szakmai és tanácsadói vélemény ellenére adott kegyelmet Novák Katalin, így joggal feltételezhető, hogy valamilyen informális lobbi húzódik meg a döntés mögött.

"Az egész ügyet átható következmények nélküliség, a kegyelmi döntés és az azt követő felelőtlen, lekicsinylő, eltussoló kormányzati kommunikáció odavezetett, hogy ez az ügy lett a magyar közélet legsötétebb és legszégyenletesebb foltja. Ami megmutatta a Fidesz-KDNP politikai elitjének embertelenségét, álszenteségét és gátlástalanságát, a mindent átható politikai beavatkozás és a szakmaiság háttérbe szorítását, valamint az állam és az egyház egészségtelen viszonyát" - fogalmazott.

Szavai szerint ugyanakkor a két évvel ezelőtt napvilágot látott kegyelmi ügy csak a jéghegy csúcsa.

 

Podcast