Somogyi Győző festőművész visszaadta lelkét a Teremtőnek

Szerző: MTI
2026. június 14. 20:05

Életének 84. évében elhunyt Somogyi Győző Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.

Somogyi Győző művészetében a magyar történelmi sorsfordulókat, a vallási és a hétköznapi életet mutatta be a képzőművészet markánsan egyéni formanyelvű, következetesen figuratív eszközeivel. Somogyi Győzőt a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti - írta vasárnap Facebook-oldalán az MMA.

Somogyi Győző 1942. július 28-án született Budapesten. A fővárosi Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban végezte tanulmányait, majd nyomdászként dolgozott.

1967-ben

pappá szentelték és egy ideig munkáspapként tevékenykedett, közben, 1973-ban a Római Katolikus Hittudományi Akadémián teológiai diplomát szerzett.

Ugyanebben az évben mutatta be először grafikáit, majd 1975-től szabadfoglalkozású művészként dolgozott.

A szitanyomat-technika jeles képviselőjének tartották, elsősorban a magyar történelmi viseleteket kutatta és rajzolta. 1968-tól az egyháztörténet doktora lett, 2004-től pedig a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja.

2014 októberében a Pesti Vigadóban rendezték meg életmű-kiállítását, 2016-ban a Szépség szolgálatában címmel jelent meg vele interjúkötet. 2017 januárjában

127 festményét mutatták be a Döntés című kiállításon a székesfehérvári Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában.

Munkásságát többek közt Munkácsy Mihály-díjjal, a Magyar Művészetért Díjjal, Pro natura díjjal és Prima-díjjal is elismerték, 2014-ben a Nemzet Művésze címmel tüntették ki, idén pedig megkapta a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje polgári tagozat elismerését.

2012-ben Kossuth-díjat kapott a magyartörténelmi sorsfordulók, a vallás és a hétköznapi élet által inspirált, korhűségre törekvő,

egyéni utat járó, irányzatoktól független műveiért, a magyar nemzeti hagyományokat ápoló, Magyarország neves személyiségeit példaképül állító arcképsorozatáért,

kimagasló művészeti tevékenysége elismeréseként.

 

Balassi nyomában lóháton

Somogyi Győző hagyományőrzőként is a kiválóságok közé tartozott: a Salföldi Kopjásokkal bebocsátkozott az európai Balassi-folyamatba. 

Évenként a Bálint-naphoz közeledve megrendezte a Salföld térségében a Balassi Bálint Napot. Ezen lovas fiatalokkal idézték fel a reneszánsz költő és lovas kapitány emlékét. 

balassi

Podcast