Védelmi gyakorlat
Védelmi és biztonsági gyakorlatot tartanak szeptember 28-án, hétfőn a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben - közölte az intézmény az MTI-vel pénteken.
A közlemény szerint "a komplex, többfázisú, valós idejű kárhelyszínen végrehajtott operatív együttműködési és kommunikációs gyakorlaton" a civil és a katonai szervezetek közötti együttműködést gyakorolják be, aminek célja, hogy a résztvevő szervek a Budapest Főváros Védelmi Bizottság irányításával a múzeummal együttműködve képesek legyenek műkincsvédelmi feladatok végrehajtására, valamint
gyakorolják az együttműködést más szervekkel, szervezetekkel a jövőre 225 éves Magyar Nemzeti Múzeumban.
A gyakorlat a tervek szerint reggel 6 órától délig tart.
A gyakorlat szervezői egy konkrét helyzet szimulációját tervezték meg, amely szerint
földrengés
következtében a Magyar Nemzeti Múzeum épülete károsodik, ezért abból egyes műtárgyakat biztonságos helyre kell szállítani.
A katasztrófa következtében emberek rekednek az épületben, akik a szimuláció szerint meg is sérültek, így a gyakorlatnak az is a része lesz, hogy őket felkutassák, kimentsék és elsősegélyben részesítsék.
A gyakorlat során erőteljes hang- és fényhatást nem terveznek.
A gyakorlaton a Budapest Főváros Védelmi Bizottság, a Magyar Honvédség, a Magyar Nemzeti Múzeum, az NKÖV Nonprofit Kft., a Magyar Vöröskereszt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vesznek részt, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet, a VIII. és V. kerületi önkormányzat és a VIII. és V. Kerületi Helyi Védelmi Bizottság támogatásával.
Ezeknek a szerveknek kell összehangolniuk működésüket akkor is, ha a Magyar Nemzeti Múzeum épülete megsérülne.
Mivel szeptember 28-án délelőtt feltűnően sok egyenruhás és katonai jármű, valamint
a Katasztrófavédelem egységei és rendőrök is a helyszínen lesznek,
a Magyar Nemzeti Múzeum előre fel kívánja hívni a figyelmet a gyakorlatra, hogy ezzel megelőzze a környéken élőkben kialakuló negatív érzéseket, ijedtséget.
Amit tapasztalni fognak, az egy megtervezett védelmi gyakorlat keretei között történő szimuláció - írták.
Mivel a gyakorlat részeként a Magyar Nemzeti Múzeum és Múzeumkert bejáratait fokozottan ellenőrzik, kérik, hogy lehetőség szerint az intézmény látogatását halasszák más időpontra - olvasható a közleményben.







