Vizes Eb - Kós Hubert újabb aranyérmet, újabb magyar Himnuszt hozott az országnak
Az Európa-bajnokság legeredményesebb férfi úszójaként sem elégedett maximálisan Kós Hubert, aki a viadal zárónapján még mindenképpen szeretett volna valami emlékezeteset nyújtani, így született meg az új országos csúcs, minden idők nyolcadik legjobb ideje (1:54.24) 200 méter vegyesen.
"Hatalmas dolog nekem, hogy a Cseh Laci csúcsát döntöttem meg, hiszen ő a példaképem,
miatta lettem kisgyerekként vegyesúszó. A debreceni Eb-n ott tapsoltam a lelátón és szurkoltam neki. Azóta történt pár dolog az életemben, boldog vagyok, hogy így tudtam befejezni az Európa-bajnokságot" - mondta a vegyes zónában Kós, aki korábban 200 méter háton és a 4x100 méteres gyorsváltóval is nyert, így a kontinensviadal egyetlen férfi úszójaként három aranyéremmel a nyakában nyilatkozott.
Az Egyesül Államokban
a Texas egyetemen a legendás Bob Bowman irányítása alatt készülő 23 éves versenyző
megjegyezte ugyanakkor, hogy nem lehet maximálisan elégedett, hiszen például 50 méter háton a középdöntőben elkövetett hiba miatt nem tudott egyéni csúcsot úszni, és a 200 méter pillangó előfutamában, majd a középdöntőjében sem tudott olyan teljesítményt nyújtani, amit elvárt volna magától.
"A végére szerettem volna még egyet odapakolni és beszéltük is Léonnal (Marchand), hogy ez a mi napunk, mutassuk meg, mit tudunk. Úgy akartam odamenni a tizenötödik úszásomra, hogy
kiadjak magamból mindent és élvezzem minden egyes pillanatát, szerencsére sikerült is"
- fogalmazott Kós, aki egy rövid pihenőt követően visszatér az Egyesült Államokba, ahol folytatja egyetemi tanulmányait, illetve az edzéseket.
A 200 méter hát olimpiai bajnoka fő számában minden idők második legjobb idejével, Európa-csúccsal győzött, és az első embere volt a hatalmas országos rekorddal aranyérmes 4x100 méteres gyorsváltónak.
100 méter pillangón egyéni csúccsal negyedik lett, 200-on pedig ugyancsak élete legjobbjával hatodik.







