Szily Katalin
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Ismét kiderült: a Momentum nemzetáruló!
    Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke közleményben reagált az ellenzéki párt újabb nemzetárulására.
  • A migránskvóta fenyegetése fennmaradt
    Magyarország nem támogatja az Európai Bizottság új migrációs és menekültügyi javaslatcsomagját, az ugyanis arra kényszerítheti Magyarországot, hogy bevándorlókat fogadjon be - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Reuters hírügynökségnek adott pénteki interjújában.
  • Rétvári: a köznevelés a természetvédelmet szolgálja
    Fontos, hogy a köznevelés a tanórákon kívül is a természetvédelmet szolgálja - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken, a Pest megyei Zebegény településfásítási programjának megnyitóján.
MTI Hírfelhasználó