Aracs
  • 2021. november 21. 23:32
    Bata János: A hibrid háború és az Unió elleni támadás már évek óta folyamatosan zajlik Magyarország déli és részben keleti határainál, miközben Brüsszel nem hogy együttérzését és segítőkészségét nem fejezte ki Magyarország irányába, hanem, mint az mindannyiunk számára jól ismert: Magyarországot és a magyar kormányt állandó támadás alatt tartják, vagyis semmi sem változott a tatárjárás óta elmúlt nyolcszáz évben.
    Címkék:
  • 2021. szeptember 24. 08:49
    Bata János: Belőlünk folyamatosan próbálják kiirtani hazai árulóink és külhoni ellenségeink az egészséges nemzettudatot. Ezt nem engedhetjük meg senkinek, ez ellen tennünk kell – gondolattal, szóval és cselekedettel.
  • 2021. június 29. 08:37
    Számunkra minden segítség, minden baráti kéz, mely felénk nyúl, fontos, hiszen legyen bármekkora is nemzeti öntudatunk, hazaszeretetünk és áldozatvállalásunk, barátok, támogatók nélkül elsodor bennünket az ár.
  • 2021. április 13. 12:05
    Van olyan is, aki, még ha magában föl is lázad a keresztény értékek sorozatos támadása ellen, de gyávaságból hangosan már nem meri kimondani véleményét, mert a kereszténygyalázás – és ez alatt nem csak a hitet, hanem az ebből kinövő életlátást és életmódot is értem – manapság divatos.
  • 2020. november 24. 06:44
    A legvisszafogottabb becslések szerint is legalább negyvenezer ártatlan magyar áldozata volt Délvidéken a kommunista partizánterrornak a második világháború végén. És ki tudja, hányan lehetnek még azok, akiket a trianoni békediktátum után gyilkoltak meg egy korábban soha nem volt (és soha nem is lesz) ország pribékjei, csak azért, mert magyarok voltak.
  • 2020. október 2. 08:28
    A magyarkanizsai filmrendező, Bicskei Zoltán az Aracs XX. évfolyamának 3. számában rögzíti: „Minden olyan nagy kultúra a hely szelleméből fakad, amelyet az egyetemes szellem példájaként tartunk számon.”
    Címkék:
  • 2020. június 28. 08:56
    "A magyarság jobb része a trianoni hungarocídium századik évfordulóján sem törődött bele abba a gyalázatos helyzetbe, amelybe a nemzet vettetett" - olvasható az Aracs friss számában.
  • 2019. november 22. 18:42
    „A keresztény világ legnagyobb hőse, Hunyadi János egyetemes volta az 1444. évi várnai csata után Kelettől Nyugatig új távlatokba ért, ami művelődéstörténeti értelemben hatalmas jelentőségű” – olvasható az Aracs őszi, jelképesen október 23-ai számában.
  • 2019. szeptember 13. 09:08
    Mára már nyilvánvalóvá vált, a hit és a vallás megtartó ereje nélkül nincs élet sem. Mi az Aracsnál a kezdetektől, immáron közel két évtizede valljuk: keresztény vagy keresztyén lelkület nélkül elveszünk.
  • 2019. július 2. 08:54
    Számunkra, akik az Aracsot készítik, és hiszem azt, minden olvasónk számára, óriási sajtótörténeti érték az, hogy Csapó Endre megtisztelte jelenlétével a folyóiratot - fogalmaz Bata János, a délvidéki magyarság közéleti folyóiratának főszerkesztője a Gondolának adott interjúban.
  • Az EU-ban egy szűk kör kezében van a valódi hatalom
    „Az európai intézmények működése a gyakorlatban meglehetősen különbözik attól, amit a szerződésekben vagy a könyvekben olvashatunk" - jelentette ki Trócsányi László. Rámutatott, hogy az Európa Parlamentben elvileg ugyan minden tagállam egyenlő, de . "a valódi hatalom egy szűk kör kezében van", s a döntések meghozatala "zárt ajtók mögött történik".
  • Meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet
    Egy héttel meghosszabbítja a kormány a hétfőn indult oltási akcióhetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken reggel.
  • Brutális erejű választási beavatkozásra készülhetünk
    Horváth József: Közép-Európán söpört végig egy furcsa, kormányokat és politikusokat buktató hullám. Ausztria, Csehország, Szlovákia, Románia és legutóbb Bulgária. Ami közös bennük, hogy az európai balliberális fősodorral szemben álló politikusokat, pártokat járattak le és szorítottak ki kormányzati pozícióból.
MTI Hírfelhasználó