A gondola.hu archívumának helyreállításán dolgozunk. Az esetlegesen hiányzó tartalmak eléréséhez türelmét kérjük.
  • A médiumok sodrása: aki győz, az „populista"
    Nem az a lényeges, hogy a holland polgárok hogyan szavaznak. Hanem az, hogy az úgynevezett brüsszeli politikusok elégedettek-e a demokrácia megnyilvánulásával. Ez önmagában mutatja, hogy bohózattá züllött az Európai Unió. Ugyan nem küldtek tankokat tagállamokba, mint a Kreml tette 1956-ban és 68-ban – még. De zavarja őket a nép, a lakosság.
  • „Halogén” ünnep
    A magyar kultúra kimeríthetetlen kincsesbánya. Egy emberi életpálya kevés ahhoz, hogy a legfényesebb kincseket is fölfedezzük, és hagyjuk, hogy hassanak ránk, hogy valódi, nemes élményeket adjanak, melyek gazdagítanak, erősítenek, szépségekkel töltenek fel bennünket.
  • Nemzetárulás volt a baloldal gyűlöletkampánya
    "Az elmúlt években összefogva külhoni magyar testvéreinkkel, rengeteget dolgoztunk azért, hogy a nemzet szekerének kerekét együtt toljuk ki a Gyurcsányék ásta mocskos, sáros gödörből" - fogalmazott Zsigmond Barna Pál.
  • Fényben a Magyar Királyság kezdete
    Ne feledjük, a Szent István-i örökséget nem lehetett még erőszakkal sem eltörölni, mert államalapító szent királyunk a magyart és a keresztényt egyesítve létrehozta itt a Duna-medencében azt Templomot, melyen a pokol kapui sem vehetnek erőt! – fogalmaz Vejkey Imre.
  • 2024 az együttműködő nemzet éve lesz
    Potápi Árpád János rámutatott, hogy az a baloldal, amely a népszavazás előtt "a nemzetrészek közti uszítást végrehajtotta" és akkor a magyar társadalmat "megvezette", ma is a parlamentben ül, képviselői az ellenzék fő erői. Hozzátette: bár ez velünk élő történelem, de mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy "ez az erő még egyszer ne kerüljön hatalomra", mert ugyanazokat a bűnöket elkövetnék.
MTI Hírfelhasználó