Gyurcsány Ferenc pártja a legerősebb az ellenzéki oldalon, Karácsony Gergelyék viszont egy százalékon állnak – ez derül ki az IDEA Intézet legfrissebb felméréséből. Az intézet megjegyzi, hogy az ellenzéki oldalon már négy egy-egy százalékos mikropárt alakult ki. Mindeközben a Fidesz toronymagasan vezet, mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében.
2023. március 27. 13:13
Az ellenzéki oldalon 2023 februárjához képest elhanyagolható, érdemi preferenciaváltozást nem eredményező, ugyanakkor egy irányba mutató választói mozgások történtek. Az eredmények szerint az ellenzéki térfélről három párt jutna be a parlamentbe: A Demokratikus Koalíció 12 százalékos támogatottsággal, a Mi Hazánk hat százalékkal és a Momentum öt százalékkal. Viszont a többi, jelenleg parlamenti mandátummal rendelkező párt egy-egy százalékon áll. Ezek: az LMP, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd.
A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak négyszázalékos támogatottsága van. Az ismeretlen preferenciájúak aránya ugyanakkor ismét emelkedett 2 százalékponttal, így már 38 százalékon áll. Az IDEA felmérése szerint a négy mikropárt helyzete a biztosan szavazók körében sem jobb: együttesen érnek el akkora támogatottságot, mint a Momentum (7%), viszont az öt párt együtt sem rendelkezik akkora választói felhatalmazással, mint a Demokratikus Koalíció önállóan. A DK (19%) mögött a Mi Hazánk következik 9 százalékos támogatottsággal. Ebben a szűk választói szegmensben egyébként már a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is eléri a parlamenti bekerülés 5 százalékos szintjét (6%).
Az IDEA Intézet megjegyzi: érdemes odafigyelni rá, hogy az ellenzéki oldalon a politikai erőviszonyok világos tisztázódása zajlik. Elemzők rámutatnak, hogy az elmúlt időszak különböző közvélemény-kutatásai után az IDEA számai is azt mutatják, hogy Gyurcsány Ferenc pártja, a DK kezd egyértelműen a legerősebb ellenzéki erővé válni Magyarországon, miközben egymás után gyűri maga alá a kisebb ellenzéki pártokat. Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2023. február 25. és március 16. között vette fel közösségimédia-alapú kérdőív segítségével.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a környékbeli gazdák és önkormányzatok nevében mondott köszönetet a kormányzati és szakmai erőfeszítésekért, amelyek lehetővé tették a „Vizet a tájba” program megvalósítását. Mint fogalmazott, az elmúlt évtizedek feszült várakozása után végre megszületett az a szakmai és költségvetési döntés, amelynek köszönhetően „újra élhet” a Homokhátság.
"Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
Az egyik legnemesebb magyar hagyomány a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok. Ez a ma negyvenedszer kezdődő háromnapos rendezvény a közép-európaiság 1335-ös - első - megnyilvánulásának ünnepe. A híres, Károly Róbert-i királytalálkozót idézi fel.