
DK
-
2026. április 12. 22:34Dobrev Klára a választási eredmények után bejelentette, hogy lemond a Demokratikus Koalíció elnöki tisztségéről, miután a párt nem érte el az 5%-os parlamenti küszöböt, így kiesett az Országgyűlésből.
-
2026. március 23. 11:34Annak ellenére, hogy a Tisza Párt mint legnagyobb ellenzéki erő, Barkóczi Balázs (DK) megpróbálja megvédeni a mandátumát.
-
2025. október 29. 08:38Az álhírbotránnyal és a gyermekvédelmi kérdések felhozásával csak politikai haszonszerzés a baloldal célja; uszítanak, hazudoznak és aljas lejárató kampányt folytattak. Koholt vádjaikat teljes mértékben cáfolta az ügyészség, de cáfolta azt a DK is, hiszen felajánlottak ötmillió forintot annak, aki bármiféle bizonyítékot szolgáltat nekik, csakhogy egyszer sem fizették ki az ötmillió forintot, tehát a DK önmagát leplezte le – mutatott rá a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Országgyűlésben, az ellenzék által kezdeményezett gyermekvédelmi vitanapon.
-
2025. május 8. 11:07A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.
-
2025. április 30. 19:24Vadai Ágnes, a DK egyházellenes főagitátora ismét kérdéssel fordult Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez. "Legyen olyan bátor, és árulja már el nekem, hogy mégis mit kell majd tenniük a reformátusoknak a 2026-os kampányban a választási templomfelújításokért cserébe?" - tette fel a kérdést Vadai.
-
2025. március 24. 20:20Móring József Attila, somogy vármegye országgyűlési képviselője intézett kérdést Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejelsztési miniszterhez, hogy a kormány milyen lépéseket tesz a Somogy vármegyei vidék fejlesztése érdekében. Az országgyűlésben Latorcai Csaba válaszolt a kérdésre. A parlamenti államtitkár hangsúlyozta, hogy képviselő úr választókörzetében is számos beruházás valósult meg az elmúlt években, de Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció képviselője, nem éppen demokratikus módon bekiabált és nevetségesnek nevezte, hogy a kormány minden korábbinál több pénzzel támogatja a települések fejlődését, a vidék megerősödését.
További tartalmak:
Hírnapló
-
21:15
Magyar Péter a sógorát nevezte ki igazságügy-miniszternek, egy multi-vezért belügyminiszternek
-
18:34
Pók Katalin: A magyar kormány szembe ment a korszellemmel
-
17:35
Donald Trump: Ukrajna katonailag vereséget szenvedett
-
16:39
Jön a Csabai Csülök Karnevál, a legmenőbb fesztivál!
-
15:35
Lázár János: a párt megújítása hosszabb munkát igényel
-
15:04
Gördülékeny hétköznapok: az ellátási lánc szerepe
-
14:36
Rétvári Bence: A "Mocskos Fidesz!"-re nekünk nem a "Mocskos Tisza!" a válaszunk, hanem a "Hajrá, Magyarország!"
-
13:36
A Tisza-propaganda folyamatosan gyúrja a közvéleményt



