Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén – MTI/Koszticsák Szilárd
Az ellenzék uniós szinten mutatott magatartásáról szóltak a kormánypárti képviselők azonnali kérdései az Országgyűlésben.
Latorcai Csaba, a tárca kereszténydemokrata parlamenti államtitkára közölte: Nyugodtan mondhatjuk, ismét lebuktatta magát a dollárbaloldal, hogy valóban nekik semmi sem drága. Valóban úgy néz ki, hogy a Soros-dollárokért cserébe következetesen a nemzeti érdekek ellen dolgoznak
Gyurcsány Ferenc második őszödi beszédével nyíltan bevallotta, hogy sokan dolgoznak, hogy Magyarország ne kapja meg az uniós forrásokat, és ahogy képviselő úr is említette, a legutóbbi „árnyék-kormányinfón”, valóban hazafias kötelességének nevezte Molnár Csaba, a DK parlamenti képviselője, hogy ártson a magyar embereknek, a magyar vállalkozásoknak, és ne kapják meg a magyar emberek, és a magyar vállalkozások a jog szerint járó európai uniós forrásokat.
Milyen hazafiság az, ami a magyar érdekek, a magyar emberek elleni harcot jelzi? Ez képviselő hölgyek és urak, nem hazafiság, hanem politikai értelemben vett hazaárulás!
Nem Jézus Krisztushoz kellene magát és a Demokratikus koalíciót hasonlítania a pártelnöknek, hanem Júdáshoz. Csak itt nem ezüstpénz van, hanem dollár.
Gyurcsány Ferenc és elvtársai nem hazafiak! Mert a hazafi szereti a hazáját, Magyarországért él, Magyarországért dolgozik és nem ellensége a saját népének.
Tisztelt Ház! A Szentatya hétvégi látogatása sokunknak örömöt csempészett a szívünkbe. Szavai pedig intelemül kell szolgáljanak mindannyiunk számára, és hogyha nyitott füllel hallgattuk, akkor azt is hallhattuk, hogy a nemzetekfelettiség, az ideológiai gyarmatosítás alantos útja. márpedig az erőltetett és elvont nemzetek felettiség – amit jelzem, az európai baloldal tűzött zászlajára – és mint szuverenitás-vita, minden Európai Uniós vitánk mélyén ott húzódik, és természetesen nem engedünk belőle, ez az ideológiai gyarmatosítás útja.
Nem, Magyarország kormánya nem fogja engedni, hogy Magyarország gyarmattá váljon!
Latorcai Csaba államtitkár megjegyezte: épp a baloldal az, amely az egyik legnagyobb pénzügyi zsarnoknak akarta kiszolgáltatni az országot, "hogy az ő ideológiai gyarmatává tegyen bennünket", majd arra szólította fel a baloldaliakat, hogy az embereket, ne a gyarmatosítókat képviseljék.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
A hatóság továbbra is öt áldozatról beszél, noha azt elismerik, hogy negyven sebesült súlyos állapotban van. Új információ, hogy a terroristát majdnem fejbe lőtte egy rendőr.
-
A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
-
Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.