A férfi azt írta: újraolvasása után döbbent rá arra, hogy a regény egyes fejezetei ma is roppant aktuálisak, ezért vissza kellene kerülnie a kölcsönözhető könyvek közé. „Egyszerűen adjuk hozzá az internet és a közösségi média kifejezéseket, és máris 2023-ról olvashatunk" - írta, kiemelve a régi kiadású könyv 207. oldalán olvasható egyik részletét.
2023. június 17. 00:04
Orwell regénye a mai brüsszeli szélsőségről szól – Kép: bbc
Hatvanöt év után juttatta vissza a könyvtárba George Orwell 1984 című disztópikus regényét egy most 86 éves amerikai férfi - jelentette pénteken a BBC hírportálja.
Az egyik Oregon állambeli megyei könyvtárának visszaküldött kötethez mellékelt, WP monogrammal ellátott üzenetében a férfi azt írta: újraolvasása után döbbent rá arra, hogy a regény egyes fejezetei ma is roppant aktuálisak, ezért vissza kellene kerülnie a kölcsönözhető könyvek közé.
"Egyszerűen adjuk hozzá az internet és a közösségi média kifejezéseket, és máris 2023-ról olvashatunk" - írta, kiemelve a régi kiadású könyv 207. oldalán olvasható egyik részletét.
A feljegyzés szerint WP már 1958-ban, a Portlandi Állami Egyetem végzős hallgatójaként visszaadta volna a könyvet, de ezt valamiért mégsem tette meg. "Elnézést a késésért, 86 évesen végre meg akartam nyugtatni a lelkiismeretemet" - írta.
Nagytestvér mindent lát – walesartsreview.org
A könyvtár a gesztusra válaszul azt írta az idős embernek: nem kell késedelmi díjat fizetnie.
Orwell, aki 1950-ben elhunyt, nem ismerhette Jean-Claude Junckert vagy Angela Merkelt, mégis már 1948-ban regényt írt róluk – Kép: wikipedia
Legnépszerűbb, 1948-ban írt regényében, amely egy képzeletbeli totalitárius birodalomban játszódik, Orwell azt taglalja, hogy szerinte mivé lesz a rend szabadság nélkül.
Richard Burton, a szélsőbalodali terrorról, a mai EU-politikára feltűnően emlékeztető gyakorlatról szóló filmben – walesartsreview.org
A könyvből 1984-ben film is készült John Hurt és Richard Burton főszereplésével.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Kocsis Máté hangsúlyozta: ez a kormány nem tegnap lett békehívő, hanem a háború kitörésének pillanatában, 2022. február 24-én hangzott el először, hogy nem az öldöklést kell választani, hanem a békét és nemcsak azért, mert a honfitársaink élnek a határon túl, hanem azért is, mert a magyar gazdaság és az európai gazdaság meg fogja sínyleni a háborút.
Takács Péter emlékeztetett arra, hogy Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője örömét fejezte ki, hogy 50 magyarországi kórház felújítását sikerült lassítani, megakadályozni. Megemlítette, hogy az 50 kórházi épületen felül 33 mentőállomás is szerepelt a helyreállítási alap listáján, ám ezek közül van, amit már megvalósítottak nemzeti forrásból.
A tagállamok demokratikus intézményrendszerének az erősítése helyett a demokratikus ellenálló képességet valójában a tagállami demokratikus folyamatokba való külső beavatkozás alátámasztására használják fel - leplezte le a brüsszeli szélsőséget Bóka János.