Hazaszeretetet nem lehet tankönyvből tanulni
Magyarország kormánya segíti a magyar tehetségek kibontakozását - mondta -, jelentős összeget fordít tehetséggondozó programokra a határain túli régiókra is kiterjesztve ezeket. "Biztosak vagyunk benne, hogy itt, a szilágysomlyói Báthory István Általános Iskolában is egyre többen részesülhetnek a tehetséggondozó programokból, hogy legyenek magyar mérnökök, tanárok, orvosok a Partiumban" - jelentette ki Latorcai Csaba.
2023. november 17. 14:48

Latorcai Csaba – archív/MH

A hazaszeretetet nem lehet tankönyvből tanulni, a hazaszeretetet csak példával, a hagyományok átadásával lehet megtanítani - jelentette ki a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára pénteken a partiumi Szilágysomlyón.

Latorcai Csaba a Rákóczi Szövetség ösztöndíjait adta át a szilágysági településen 24 iskolakezdő, előkészítő osztályos gyereknek. Beszédében köszönetet mondott a szülőknek, hogy a magyar nyelvű oktatás mellett döntöttek, és ezáltal hazaszeretetre nevelik gyerekeiket.
   
Kányádi Sándor verssorát idézve - "egyetlen hazánk van, ez a magyar nyelv" - rámutatott: a haza ott van, ahol beszélik a magyar nyelvet.
   
Mint mondta: az ösztöndíjátadó a gyerekek, szülők és az iskola ünnepe, és a magyar kormány is ezzel mond köszönetet a szülők felelős döntéséért.

"Köszönjük önöknek, hogy megtanítják gyerekeiknek, mi a hazaszeretet" - fogalmazott.
   
Latorcai Csaba hozzátette: az ösztöndíjátadó annak az ünnepe is, hogy "van magyar jövő Szilágysomlyón", vannak ismét kisiskolások. Közös összefogással tíz-húsz év múlva is lesznek szülők, akik azt akarják, hogy gyerekeik magyarul tanuljanak, gondolkodjanak - mondta.
   
Hangsúlyozta, bár nehéz Romániában kisebbségben élni, és az anyanyelvű oktatást választani, ebből előnyt is lehet kovácsolni, hiszen két nyelv ismerete segíti az érvényesülést, a tehetségek kibontakozását.
   
Magyarország kormánya segíti a magyar tehetségek kibontakozását - mondta -, jelentős összeget fordít tehetséggondozó programokra a határain túli régiókra is kiterjesztve ezeket. "Biztosak vagyunk benne, hogy itt, a szilágysomlyói Báthory István Általános Iskolában is egyre többen részesülhetnek a tehetséggondozó programokból, hogy legyenek magyar mérnökök, tanárok, orvosok a Partiumban" - jelentette ki.
   
Aláhúzta, hogy Budapest "erőforrásként és értékként" tekint a határon túli magyarokra, és köszönetet mondott elkötelezettségükért.
   
Petrovay László, a Rákóczi Szövetséges stratégiai igazgatója rámutatott: az anyanyelvű oktatás választásával a szülők "a lehető legjobb döntést" hozták gyerekeik, a szilágysági magyarság jövője érdekében. Így megtanulják a magyar nyelvet, kultúrát, történelmet, és magyar felnőttek válnak belőlük, akik az utánpótlást jelentik a szilágysági magyarságnak.
   
Arra emlékeztetett, hogy az ösztöndíj mögött széleskörű társadalmi összefogás van, a kormány mellett magyarországi önkormányzatok, magánemberek, köztisztviselők, civil szervezetek támogatják. Arra is kitért, hogy ősztől a magyar kormány a korábbi összeg négyszeresére, százezer forintra emelte a Szülőföldön magyarul oktatási-nevelési támogatást.
   
Seres Dénes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Szilágy megyei elnöke, parlamenti képviselő beszédében megköszönte a magyar kormánynak és a Rákóczi Szövetségnek, hogy támogatják a magyar nyelvű oktatás mellett döntő határon túli magyar gyerekeket, szülőket.
   
"Ha a gyerekeinket magyar kultúrában neveljük, magyar iskolába járatjuk, azok magyar emberek lesznek" - mondta, arra emlékeztetve, hogy Szilágysomlyó magyar örökségét tovább kell adni a jövő nemzedékeknek.
   
A Rákóczi Szövetség tízezer forintos ösztöndíját a napokban számos szilágysági településen átadják az anyanyelvű oktatást választó magyar kisgyerekeknek.

MTI
  • A médiumok sodrása: aki győz, az „populista"
    Nem az a lényeges, hogy a holland polgárok hogyan szavaznak. Hanem az, hogy az úgynevezett brüsszeli politikusok elégedettek-e a demokrácia megnyilvánulásával. Ez önmagában mutatja, hogy bohózattá züllött az Európai Unió. Ugyan nem küldtek tankokat tagállamokba, mint a Kreml tette 1956-ban és 68-ban – még. De zavarja őket a nép, a lakosság.
  • „Halogén” ünnep
    A magyar kultúra kimeríthetetlen kincsesbánya. Egy emberi életpálya kevés ahhoz, hogy a legfényesebb kincseket is fölfedezzük, és hagyjuk, hogy hassanak ránk, hogy valódi, nemes élményeket adjanak, melyek gazdagítanak, erősítenek, szépségekkel töltenek fel bennünket.
  • Francia falunap: „Fehéreket jöttünk gyilkolni!”
    „Fehéreket jöttünk gyilkolni!” – felkiáltással rontottak tucatnyian az ünneplő tömegre. Tizenhét fiatalt szurkáltak össze, többen súlyosan megsérültek, egy fiú pedig meghalt.
  • Az Anna-réti kápolna a Normafánál
    Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében az elmúlt években készült legjelentősebb templomnak nevezte a kis kápolnát, amely Budapest tetejéről néz le és világít rá a nemzet fővárosára.
  • A Gutenberg-világ után Zuckenberg-galaxis
    Egykor Gutenberg világában éltünk, ma pedig Zuckenbergében - hangzott el. Talán még soha nem volt akkora kommunikációs szakadék a generációk között, mint napjainkban.
MTI Hírfelhasználó