Latorcai Csaba – MTI/Koszticsák Szilárd
Molnár Zsolt (MSZP) arra szólította fel a kormányt, hogy gondolja át a temetkezés, a sírhely-újraváltás, és a segélyek kérdéskörét. Ne legyen helye az áfának ezen a területen! - hangoztatta, és szóvá tette, hogy sok helyen esetleges a hozzátartozók értesítése a lejáratról.
Szerinte előrelépés egyedül a hadisírgondozásnál látható, de nemcsak a hősökről kellene gondoskodni, hanem azokról a magyar emberekről is, akik végigdolgozták az életüket. Sok nyugdíjas, egyedülálló arra gyűjt, hogy a saját temetését ki tudja fizetni - mondta.
Erre válaszolt DR. LATORCAI CSABA közigazgatási és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm, hogy a temetkezés témáját itt most a Parlament falai között felvetette és a kormány nevében reagálhatunk rá, hiszen nem először hozta elő ezt a témát.
Nagyon bízom abban, hogy abban nincs vita közöttünk, hogy a szeretteink halála és a szeretteink iránti kegyelet kifejezése nem lehet politikai vita tárgya. Az politikán túlmutató kérdés kell hogy legyen, mert a szeretteink halála, a kegyelet kinyilvánítása és a végtisztesség olyan feladatok, amelyeket a gyászolókhoz és az elhunyt emlékéhez a lehető legméltóbban kell tudni megvalósítani.
Ezért is évtizedek óta a temetkezéssel kapcsolatos kérdések alapvetően az önkormányzatokhoz tartozó feladatok, és az önkormányzatok számára adja meg a kormány a lehetőséget, hogy a lehető legteljesebb végtisztességet biztosítsa minden honfitársunk számára a gyászoló hozzátartozó.
Számos segítséget is biztosít a kormány, de hogy ezek a segítségek mennyiben érnek el az emberekhez, az mindig a helyi önkormányzatokon múlik. Téved, képviselő úr, téves az az állítása, amit most is hangoztatott, és legutóbbi felszólalásában is, hogy áfaköteles volna a sírhelymegváltás kérdése, ugyanis ez is önkormányzatfüggő. Az önkormányzat bizony tud úgy rendelkezni, hogy ne kelljen áfát fizetnie a hozzátartozónak.
Ugyanígy számos szociális támogatási lehetőség is biztosított az önkormányzatok számára. Én azt tartom problémának, képviselő úr, hogy amiket említett, azok Budapesttel kapcsolatos problémák. Azok a problémák, amiket felvetettek, felvetett a felszólalásában, az Budapesttel kapcsolatos probléma; az Karácsony Gergely által előidézett probléma. (Rétvári Bence: Így van!)
Tudja, képviselő úr, az a baj, hogy Karácsony Gergely és a Karácsony Gergelyt körülvevő, Gyurcsány Ferenchez kötődő üzleti körök miatt valóban most, Budapesten méltatlan a temetkezés kérdése. Képviselő úr, ebben egyetértünk. De ez nem a kormány hibája; ez a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat hibája. Valóban elfogadhatatlan az, hogy amikor kimennek a gyászoló hozzátartozók Budapest bármely temetőjébe, ott különböző cetlikre van feltüntetve, hogy menjenek a hozzátartozók utána a temető irodájába, és ott legyenek kedvesek fizetni.
Képviselő Úr! Ez nem a kormány hibája. Ez a méltatlan magatartás Karácsony Gergely és a Karácsony Gergely által vezetett Fővárosi Önkormányzat hibája. Méltatlan, amit a temetkezés terén a dollárbaloldal által vezetett Fővárosi Önkormányzat tesz a magyar emberekkel.
És hogy miért teszik mindezt? Azért, képviselő úr, mert azt látjuk, hogy most már a pénz kiszivattyúzása a Fővárosi Önkormányzatból a temetkezés területét is elérte. Hullarablás lassan, amit önök a Fővárosi Önkormányzatban tesznek. Nem elég, hogy kiszívják a pénzt a Lánchíd-beruházásból; nem elég, hogy minden területen azzal találkozunk, hogy Karácsony Gergely és a hozzá kapcsolódó Gyurcsány fiókák - legyenek azok főpolgármester-helyettesnek álcázva vagy éppen tanácsadónak, vagy éppen ügyvédnek álcázva - mást sem csinálnak, csak azt nézik, hogy hogyan lehet milliárdokat kiszívni a Fővárosi Önkormányzatból; hogyan lehet milliárdokat elvenni a fővárosi polgároktól.
Na, képviselő úr, ezt a kérdést abba kell hagyni! Ebből most már elég volt! Nagyon bízom benne, hogy júniusban valóban lesz változás a temetkezés terén, amelynek az a feltétele, hogy végre Karácsony Gergely fejezze be ámokfutását a főváros élén. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
-
Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
-
A kormánypárti politikus bejegyzésében az áll: eddig 11 halott és 60 sérült, de még nem tudni, hol a vége. Mindez ma este Németországban, a magdeburgi karácsonyi vásárban. A gyilkos egy szír terrorista.