Tegyük újra naggyá Európát
Az elnökségnek Európa békéjét és biztonságát kell szolgálnia - jelentette ki Bóka János. Hozzátette: a magyar elnökség Európa valódi problémáira valódi megoldásokat keres. "Elnökségként tisztességes közvetítők leszünk, akik lojálisan együttműködnek majd minden tagállammal és intézménnyel" - szögezte le.
Utoljára frissítve: 2024. június 18. 23:41
2024. június 18. 17:53

hu24eu.hu

"Make Europe great again!", vagyis "Tegyük naggyá Európát" lesz az uniós magyar elnökség jelmondata - jelentette be Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségének hivatalos prioritásait, közösségi oldalait és vizuális megjelenését bemutató sajtótájékoztatón kedden a Várkert Bazárban.

A miniszter úgy fogalmazott: a választott jelmondat aktív és cselekvő elnökségre utal, egyúttal azt is szimbolizálja, hogy "együtt erősebbek vagyunk, mint külön." Szavai szerint a jelmondat megjeleníti azt a felfogást, hogy Európa önálló globális szereplővé tud válni. Képes stratégiai érdekeit hatékonyan képviselni, nemcsak partnerekkel és szövetségesekkel együttműködve, de önállóan is, ha kell - magyarázta.
   
Bóka János hangsúlyozta, Magyarország rendkívüli helyzetben látja el az elnökségi feladatokat július 1. és december 31. között. "Európát a szomszédunkban zajló háború, a globális versenytársaktól való leszakadás, a sérülékeny biztonsági helyzet, az illegális migráció, a természeti katasztrófák, a klímaváltozás hatásai és a demográfiai helyzet egyaránt közös kihívás elé állítják" - fogalmazott.

Hungary has unveiled the official motto for its upcoming turn at the rotating presidency of the Council of the European Union.

cnn
   

Emellett 2024 az átmenet éve az unióban - folytatta, megjegyezve: a magyar elnökségnek az újonnan felálló Európai Parlamenttel és az Európai Bizottsággal együttműködve kell biztosítania az intézményi átmenet zavartalanságát.
   
Az elnökségnek Európa békéjét és biztonságát kell szolgálnia - jelentette ki Bóka János. Hozzátette: a magyar elnökség Európa valódi problémáira valódi megoldásokat keres. "Elnökségként tisztességes közvetítők leszünk, akik lojálisan együttműködnek majd minden tagállammal és intézménnyel" - szögezte le.
   
Felidézte azt is: Magyarország húsz éve tagja az EU-nak, 13 évvel ezelőtt pedig elnökölte már az EU tanácsát, "tapasztalatunk tehát van."
   
A miniszter ismertetése szerint a fél év során körülbelül 1500 tanácsi munkacsoportülést fognak lebonyolítani, 37 formális tanácsülést terveznek Brüsszelben és Luxemburgban, továbbá 230 elnökségi rendezvényt szerveznek Magyarországon. Utóbbiak között 16 informális tanácsülést, egy informális Európai Tanács-ülést és az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóját.
   
Bóka János közölte: összesen hét prioritást határoztak meg az elnökség számára, ezek azok a területek, amelyekkel kiemelten szeretnének foglalkozni.
   
Az EU versenyképességének és gazdasági növekedésének ösztönzésére új európai versenyképességi megállapodást fogadnak el - ismertette. Hozzátette: támogatni fogják az európai védelmi ipar és innováció megerősítését, valamint a tagállami védelmi beszerzési együttműködést. Partnerségi megállapodásokat kötnek a külső határok védelmére és a migrációt kiváltó okok kezelésére - mondta. Jelezte azt is: "érdemalapú, kiegyensúlyozott és hiteles" bővítési politikát folytatnak, melynek során a Nyugat-Balkán minden tagjelölt országának bővítési folyamatában "tesznek egy lépést előre".

Mindemellett stratégiai vitát indítanak a kohéziós politika jövőjéről, gazdaközpontú agrárpolitikát támogatnak, "ami garantálja Európa élelmezés-biztonságát és tisztességes megélhetést biztosít a gazdáknak". A demográfiai kérdéseket pedig minden tanácsi formációban napirendre tűzik - tudatta a miniszter, aki szerint a magyar elnökség nem ígér csodát, de a továbblépés és a változás lehetőségét hordozza magában.
   
A magyar elnökség sikere egész Európa sikere lesz - húzta alá.
   
Kovács Zoltán, az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnöksége operatív feladatainak előkészítéséért és lebonyolításáért felelős kormánybiztos közölte: a hivatalos elnökségi naptárban 177 esemény szerepel, köztük 16 miniszteri ülés és 2 nagy csúcstalálkozó.
   
Elmondta, az események fő helyszíne a Várkert Bazár lesz. Várhatók rendezvények többek között a Bálna rendezvényközpontban, egyetemeken, minisztériumokban, de a Néprajzi Múzeumban vagy a Puskás Arénában is.
   
A miniszteri szintű külföldi delegációkat a Liszt Ferenc repülőtér T1 elnökségi terminálján fogják várni, amit mintegy 40-60 napig vesznek majd igénybe - jelezte Kovács Zoltán, megjegyezve: igyekeznek "a lehető legkisebb zavart kelteni a város életében."
   
Elmondta: a magyar elnökség logóját díszítő Rubik-kocka a magyar találékonyságra és problémamegoldó képességre, valamint az európai ügyek bonyolultságára utal. Rámutatott: a kocka 27 elemből tevődik össze, pont ahány tagállama van az EU-nak. "Bár sokszor sokféleképpen gondolkodunk, a kocka lehetőséget ad arra, hogy amikor kirakják, egyszerre jelenjen meg benne az európai egység és a tagállamok, a nemzetek akarata, érdeke. A kettő dolog igenis összeegyeztethető" - fogalmazott a választott szimbólum kapcsán Kovács Zoltán.
   
A kormánybiztos kitért arra is, hogy már elindult a www.hu24eu.hu oldal, ahol a magyar uniós elnökséggel kapcsolatos legfrissebb hírek érhetők el.

MTI
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Kilencéves áldozata is van a terrorgázolásnak
    A hatóság továbbra is öt áldozatról beszél, noha azt elismerik, hogy negyven sebesült súlyos állapotban van. Új információ, hogy a terroristát majdnem fejbe lőtte egy rendőr.
  • Sikeres magyar EU-elnökségen vagyunk túl
    A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
  • 50 éves Merkel-kedvenc a tömeggyilkos
    Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
MTI Hírfelhasználó