Komoly veszélyben voltunk
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az ország hatalmas munkát végzett, és most már "az anekdoták jönnek elő, meg a lelkileg felemelő pillanatok", de voltak veszélyes időszakok is.
2024. szeptember 24. 20:20

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad az árvíz elleni védekezésről a TV2 Tények című műsorának Budapesten 2024. szeptember 24-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A Dunán valaha tapasztalt egyik legnagyobb árvízként marad meg a magyar vízügy történetében a mostani, amelyben komoly veszélyben is voltunk - mondta a kormányfő a TV2 Tények című műsorában kedd este.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az ország hatalmas munkát végzett, és most már "az anekdoták jönnek elő, meg a lelkileg felemelő pillanatok", de voltak veszélyes időszakok is.

Ha nem lett volna ilyen olajozott az együttműködés a védekezésben résztvevők között, ebből nagy baj is lehetett volna - jelentette ki.

Magyarország nemzetközi szinten is kiemelkedően védekezett

Magyarország nemzetközi összevetésben is kiemelkedő színvonalon védekezett az árhullám ellen - jelentette ki a kormányfő a TV2 Tények című műsorában kedd este.

Orbán Viktor kifejtette, ezt az is segítette, hogy mindig van két-három nap előnyünk a többi védekező országhoz képest. A csapadék nagyobb része ugyanis a hegyekben esik, így "ott a baj azonnal jelentkezik", és mire ez a vízmennyiség Magyarországra érkezik, jobban fel lehet készülni a védekezésre - mondta.

Magyarország megvédte magát

Magyarország megvédte magát és sokadik alkalommal bizonyítottuk be saját magunknak, hogy Magyarország ezt meg tudja csinálni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorában kedden este.

A miniszterelnök - aki a dunaszekcsői védekezés megtekintése után érkezett az interjúra - azt közölte: végeredmény hirdethető, Magyarország-árvíz: 1:0, és bár az apadás szokott néha gondot okozni, de most erre sem számítanak.

Az apadás felgyorsult és a legmagasabb vízállás két nappal hamarabb hagyja el az országot, mint amire számítottak - jelezte.

A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a vízügyesek fantasztikus munkát végeztek, "le a kalappal", és a katonák, rendőrök is jól dolgoztak.

Kitért arra is, hogy ez immár az ötödik árvíz, amely elleni védekezést miniszterelnökként felügyeli, de az állami és az önkormányzatok közötti együttműködés a védekezés során most működött a legolajozottabban.

Izgalmas pillanatként jelölte meg a Lajtánál a gát átvágását és a víztömeg víztározóba engedését, mint mondta, ilyet még nem kellett elrendelnie.

MTI
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Sikeres magyar EU-elnökségen vagyunk túl
    A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
  • 50 éves Merkel-kedvenc a tömeggyilkos
    Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
  • Terrortámadás – Videó
    A kormánypárti politikus bejegyzésében az áll: eddig 11 halott és 60 sérült, de még nem tudni, hol a vége. Mindez ma este Németországban, a magdeburgi karácsonyi vásárban. A gyilkos egy szír terrorista.
MTI Hírfelhasználó