Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
2025. március 23. 23:48
Tóth Alex minden átadása emberhez ment, egy gólpasszal felérő indítást is adott... - mlsz
„Sok helyzetet kidolgoztunk mindkét meccsen és szinte nullát tudtunk kihasználni. Ebben feltétlenül javulni kell. Persze volt ebben egy kis balszerencse is, de egy 3-1-es és egy 3-0-s vereséget követően nem lehet csak balszerencséről beszélni" - mondta az MTI érdeklődésére Rossi. "De szintén dolgoznunk kell a lélektanon, mert ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc. Össze kell gyűlnünk, és megbeszélni, mi ennek az oka".
Marco Rossi taglalata telitalálat is, félrecsúszás is.
A helyzetkihasználásban javulni kell – mondja. Ezt ismételgeti sok edző az NB I vesztes meccsei után. Voltak helyzetek, de a játékosok kihagyták. Ők… Igen, az edző nem hibás akkor, amikor sok helyzet van a mérkőzésen. Ez az ő felelőssége. Ha kevés helyzet van, az az edző hibája is. A sok helyzet kihagyása ugyanakkor egyértelműen a játékos hibája. Nem az edző van a pályán…
A góllövés félig csoda is egy futballmeccsen. Nem tudjuk, mi kell hozzá. Nem tudjuk, mi az a különleges képesség, amely a gólkirályt gólkirállyá teszi.
Gyakorolni nem lehet a góllövést.
Pihentetni kell azt a játékost, aki nagy gólhelyzetet kihagy.
Kihagyni – igen, őt magát is ki kell hagyni a csapatból hetekig. Pihenjen. Közben tanulja meg, hogy felelőtlenség gólhelyzetet kihagyni. Tudniillik a futball megbosszulja a helyzetkihagyásokat. Három gólhelyzet kihagyása után az ellenfél szerez találatot. Amely akkor jut el először a kapuig…
Ha Rossi ezen valahogy javítani akar, beletörhet a bicskája. A helyzetkihagyó játékosokat ki kell hagyni… Bármennyire primadonnák is.
A másik kérdésben Rossinak igaza van.
Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt – mondta az itáliai mester.
Igen.
Ez olyan hiba, amelyen lehet javítani edzői módszerekkel. A magyar-török meccsen Szoboszlai Dominik mutatta az összeomlás jelét: ő volt az, aki teljesen tiszta helyzetben átpasszolta a labdát az ellenfélnek. És abból alakult ki a gólt eredményező helyzet.
Szoboszlai Dominik játéka érthetetlen: rengeteg labdát ajándékoz az ellenfélnek.
Itt tehát nem az történt, hogy összeomlott a csapat egy bekapott góltól, hanem az, hogy Szoboszlai labdát ajándékozott.
Ezen is lehet enyhíteni, ez edzői feladat.
A két vereség tisztázta: válogatottunk gyengébb, mint gondoltuk. A világbajnokságra való kijutás reménytelennek látszik. Hosszabb építkezésre van szükség. Lehet, hogy tíz év is szükséges, vagy több…
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Németország második világháború utáni történelmében nem volt példa arra, hogy a kancellárjelöltnek az első szavazáson ne sikerüljön megszereznie a szükséges többséget.
"Az Akadémia nem önmagáért és tagjaiért van, hanem azért a közösségért, amelyért annak képviselői létrehozták. Akadémiánk fő küldetése, hogy a kutatások eredményezte tudást a magyar társadalom, gazdaság, állam, az egész nemzet szolgálatába állítsa. Célunk a tudománybarát, a tudomány művelését, az Akadémiát támogató társadalom kialakítása" - mondta Freund Tamás.
Eladásra kínált ingatlan volt a Városháza épületegyüttese. A befolyással üzérkedő a Fővárosi Önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonába tartozó Városháza ingatlanegyüttes eladása kapcsán is tárgyalásokat folytatott három, az ingatlanvásárlás iránt érdeklődő érdekcsoporttal.