A szóban forgó pár által a magas szintű találkozókon előadott „szerelmi” jeleneteket minden jó ízlésű ember viszolyogva szemléli - értékeli a bizottsági elnökasszony felgerjedéseit Bánó Attila.
2025. július 18. 05:35
archív
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette: az uniós költségvetés-tervezetben címzetten 88 milliárd euró jut Ukrajnának és még 190 milliárd uniós csatlakozásra, mivel pedig a következő hét évben az Európai Bizottság csak Ukrajna csatlakozásával számol, a tervezetben 190 plusz 88 milliárd euró áll Ukrajna rendelkezésére. Ez körülbelül a költségvetés egynegyede. Bánó Attila publicistának tett föl kérdéseket a Gondola.
– Szerkesztő úr, egy nagy kontinentális szervezet elképesztően ésszerűtlen döntéseket hoz. Vélhetően érdekeltség bújik meg a háttérben. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a furcsa érdekeltségek – korrupciók – időnként kiderülnek, a lebukottak azonban sorra büntetlenek maradnak. Miért nem tudnak ezen változtatni egy nagy kontinentális szervezetben?
– Az Európai Uniónak egyre több kárt okoznak a rossz döntések. Az egész képződmény – parlamentjével és bizottságával együtt – olyan, mint egy, a kapitány hibájából zátonyra futott óceánjáró, amely süllyedni kezd és már képtelen jó irányba haladni. Az utasok egy része érzi, hogy nagy a baj, de a többség ezt még nem látja, és elhiszi a kapitánynak, hogy minden rendben, nemsokára célba érnek. Ukrajna gyorsított csatlakozása pont úgy hiányzik az uniónak, mint ennek a süllyedő óceánjárónak egy újabb lék.
Az uniós költségvetés-tervezetben Ukrajnának szánt hatalmas összegű támogatás, megvalósulása esetén újabb terheket rakna az adófizető polgárok roskadozó vállára. Mivel az erre vonatkozó javaslat és döntés nem szolgálja Európa érdekeit, jogos az a feltételezés, hogy a döntéshozók személyes érdekeltsége húzódik a háttérben. Ezt a feltételezést alátámasztja a botrányos korrupciós ügyek eltussolása is.
A változtatás elmaradása összefügg egyrészt a gigantikus gépezetre jellemző tehetetlenségi tényezőkkel, másrészt azzal a kiterjedt agymosással, amelyről a balliberális média folyamatosan gondoskodik. Ilyen viszonyok közepette a szükséges politikai változások csak nagyon lassan, hosszú idő alatt mehetnek végbe.
– Ami az EU-Ukrajna kapcsolatot illeti: sorra jelennek meg olyan fényképek, amelyeken egy politikus hölgy az ukrajnai elnökkel olyan pózt vesz föl, amely póz a Brezsnyev-Honecker csókos jelenetet idézi. Elképzelhető-e a mai világban, hogy titkos - bár nagyon is feltűnő - szerelem euró milliárdokat mozgasson meg?
– A szóban forgó pár által a magas szintű találkozókon előadott „szerelmi” jeleneteket minden jó ízlésű ember viszolyogva szemléli. Persze, ha arra gondolunk, hogy az uniót a végromlás felé vezető Ursula asszony méltó párja Zelenszkijnek, aki Ukrajnát viszi hasonló irányba, akkor érthető a nagy ölelkezés és csókolózás. Hogy ez nekünk túlságosan sokba, Ukrajnának pedig emberéletekbe kerül? Nos, ez az, ami a háború folytatásában érdekelt ragadozókat nem érdekli.
Bánó Attila - archív
– Az ukrajnai háború ügyében feltűnően ésszerűtlen döntéseket hoz Brüsszel. Ám itt nemcsak a pénz ömlik, hanem a vér is: mind ukrán, mind orosz oldalon több százezer fiatalember halt meg, és százak pusztulnak el a fronton naponta. Egyesek eközben mások élete árán tömik a zsebüket. Miért tudjuk, hogy ez még sokáig folytatódik, és a vétkesek büntetlenek maradnak?
– Amíg a vétkesek hatalmon vannak, addig nem kell tartaniuk a felelősségre vonástól. Számos példát látunk arra, hogy a megbüntetésük később is elmarad. Ne feledjük, a megbízók kellő védelemben részesítik az ilyen politikusokat. Gátlástalan és jellemtelen emberekről van szó, akiknek semmit nem jelent a demokrácia, a hazájuk és népük iránti felelősség és kötelezettség. E téren megelégednek a szerepjátszással, a hazug propagandával, mert valójában a megbízóik kiszolgálását és a megkaparintható milliárdok megszerzését tartják szem előtt. Szomorú, hogy ilyen emberek kerülhetnek országok és szövetségi rendszerek élére, és dönthetnek milliók életéről, sorsáról. Csupán remélhetjük, hogy egyszer eljön az igazság pillanata és felelniük kell a tetteikért.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Márai Sándor kijelentette, a magyarok annyira élnek, amennyire Magyarország él. Ez kiemelten alkalmazható az elszakított nemzetrészek tagjaira, "hiszen ezen közösségek léthelyzetének egyik meghatározó tényezője a velük szemben alkotmányos felelősséget viselő anyaország aktuális helyzete.
Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.