Megkezdődtek a sztrájkok Németországban, teljesen leállt a közlekedés
2023. március 27. 11:30

Csaknem teljesen leállt a távolsági és a térségi közösségi közlekedés hétfőn Németországban több szakszervezet közös figyelmeztető sztrájkja miatt. Az egész napos munkabeszüntetés országszerte súlyos fennakadásokat okozott. A Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság valamennyi távolsági járatát törölte, és sok helyütt a regionális járatok sem közlekednek. A legtöbb repülőtéren is leállt a forgalom, a kevés kivétel közé tartozik a fővárost és térségét kiszolgáló Berlin-Brandenburg nemzetközi repülőtér (BER), ahol azonban a belföldi járatokat mind törölni kellett.

A tizenhat közül hét tartományban a helyi közösségi közlekedés is megbénult, köztük a legnépesebb tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában. A szolgáltató szektor legnagyobb munkavállalói érdekképviselete, a Ver.di szakszervezeti szövetség és a vasutas és közlekedési dolgozók szakszervezetének (EVG) 24 órás sztrájkja az autópálya-üzemeltető társaságokat és a vízügyi és hajózási igazgatási szerveket is érinti. A ver.di a munkabeszüntetéssel tovább növeli a munkaadói oldalra kifejtett nyomást a közszférában dolgozó nagyjából 2,3 millió munkavállalóra vonatkozó kollektív szerződésről zajló tárgyalásokon. A közlekedési ágazat egészét átfogó sztrájkkal „félreérthetetlenül világossá tesszük a munkaadónak, hogy a munkavállalók egyértelműen a követeléseink mögött állnak" – jelentette ki Frank Werneke, a Ver.di vezetője hétfő reggel Potsdamban, ahol a tárgyalás harmadik fordulóját tartják.

A Ver.di 10,5 százalékos, és legalább 500 eurós béremelést követel. A munkaadói oldal egyelőre 5 százalékos béremelést és 2500 euró egyszeri kifizetést ajánl. A szakszervezeti szövetség harmadszor alkalmazza a figyelmeztető sztrájk eszközét a februárban elkezdett tárgyalási folyamatban. Az 1,8 milliós tagságú érdekképviselet 120 ezer dolgozót szólított fel a hétfői munkabeszüntetésre. Az Ver.di akcióihoz első alkalommal csatlakozó EVG a teljes tagságot, 230 ezer embert hívott sztrájkba. A szakszervezet ötvennél is több közlekedési vállalattal – köztük a DB-vel és számos térségi vasú vasúttársasággal – tárgyal, az első forduló nem hozott eredményt. Központi követelése egy minden munkavállalóra egyformán vonatkozó 650 eurós béremelés.

MTI
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • A Tisza Párt ukrán kapcsolatai sérthetik szuverenitásunkat
    "Van egy ukránbarát egykori altábornagy, ahogy egyébként a szakzsargon hívja, fennáll a gyanúja annak is, hogy be van ütve az ukránokhoz, tehát hogy ukrán titkosszolgálati kapcsolatai lehetnek, ez az ő esetében külön vizsgálatot érdemelne" - fogalmazott Kocsis Máté.
  • Szegedi Borfesztivál
    A borünnep ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében 2022 óta kizárólag üvegpohárban lehet kínálni a borokat. A fesztivál emblémájával ellátott nagyobb pohár a rendezvény után az otthoni pohárgyűjtemény díszévé válhat. A kisebb űrtartalmú, Szeged címeres poharat pedig akár vissza is lehet váltani a nap végén. A választék idén kiegészül egy százdarabos limitált szériával is.
  • A nemzetiségek közötti béke üzenetét közvetíti a világ felé Magyarország
    Soltész Miklós a helyi sokac népcsoport megújult olvasóköri székházának átadásán azt mondta: Magyarországon és a Kárpát-medencében a nemzetiségek azzal együtt képesek a békés együttélésre, hogy közöttük a történelem során sokszor próbáltak kívülről békétlenséget szítani.
MTI Hírfelhasználó